A Jelenés című fotó kategóriagyőztes a Magyar Sajtófotó Pályázaton

 

Rakó Alex Budaörs felett lencsevégre kapott Jelenés című fotója a természet és tudomány egyedi kategóriában első helyezést ért el. Mind az egyedi, mind a sorozat kategóriában három-három győztest hirdettek. Máté Bence mindkét kategóriában helyezést ért el.

Hullócsillagokra várva született meg az alkotás

Rakó Alex, aki most a 36. Magyar Sajtófotó Pályázat természet és tudomány (egyedi) kategóriájának győztese lett, az elsők között a hirado.hu-nak mesélte el a káprázatos fotó születésének történetét. A Jelenés című fotó még 2017. decemberben készült a budaörsi Kőhegyen, a Szeplőtelen fogantatás-kápolna szomszédságában. Rakó Alex barátaival hullócsillagokra várva készítette el csodálatos fotóját. Végül azt a pillanatot örökítette meg, amikor a Kőhegyen található kápolna és kereszt sziluettje kirajzolódott az égen.

A fotós eddigi munkásságát fiatal kora ellenére már több díjjal is elismerték. 2009-ben már őt választották az év ifjú természetfotósának. A Jelenés születéséről így számolt be: „Hátat fordítottam a városnak, és ekkor arra lettem figyelmes, hogy valami kezd kirajzolódni az égbolton. Felélénkült a légmozgás, és pár alacsonyan érkező felhő beúszott a budai hegyek fölé – ekkor tárult a szemem elé a képen látható jelenség. A megvilágításnak köszönhetően a Kőhegy csúcsán található kereszt és a tőle nagyjából száz méterre lévő Szeplőtelen fogantatás-kápolna sziluettje hatalmas méretekben jelent meg az égen egymásra vetülve. A háttérben a csillagok, Budaörs pereme és a budai hegyek láthatók. Az egész jelenés alig pár percig tartott, először a templomtorony, majd a kereszt is elhalványult. Nagy öröm számomra, hogy egy olyan felvételt készíthettem, amelyen egyszerre szembesül a néző a vallás, a természet és az ember kapcsolatával.” 

(Fotó: Rakó Alex)

„Jelenés” Budaörs felett (Fotó: Rakó Alex)

Máté Bence és Török János is díjazott

Az egyedi kategória másik két díjazottja Török János és Máté Bence lett. Utóbbi pusztaszeri természetfotós neve sokaknak ismerős, mivel évről évre rangos elismeréseket érdemel ki munkáival. 2010-ben Londonban, a Marvel of Ants című képével elnyerte a természetfotózás Oscar-díjának tartott, az Év Természetfotósa 2010 címet. Jelenleg őt tartják a világverseny legeredményesebb fotósának, mind ifjúsági, mind felnőttmezőnyben kapott már fődíjat.

Török János második helyezett fotóján a Hódmezővásárhely közelében található mártélyi holtágon telelő hattyúkat örökített meg a befagyott Tiszán, éjszaka. Máté Bence Csillagfürdő című fotóján egy kormoránt és egy szürke gémet láthatunk. A leírás szerint a természetfotós több mint ötven napon át figyelte a hideg téli időben a lék köré gyűlő halászmadarakat.

A 36. Magyar Sajtófotó Pályázat további díjazottjait és szemet gyönyörködtető alkotásaikat a pályázat hivatalos honlapján bárki megtekintheti.