Felfedezhették a negyedik dimenziót

 

Amerikai és európai kutatók szinte egy időben jelentették be a nagy felfedezést, amely tudományos áttörések sorát hozhatja el.

Alapjaiban formálhatja át fizikai ismereteinket a mostani felfedezés

Mindkét kontinens tudósai úgy vélekednek, hogy most először ténylegesen sikerült megfigyelniük az általunk megtapasztalt világon túli negyedik, térbeli dimenziót. A kutatócsoportoknak laborkörülmények között sikerült reprezentálniuk a világunk egy új, ismeretlen darabját, ami alapjaiban változtathat meg mindent, amit eddig a négydimenziós valóságról tudhattunk.

Jelenlegi ismereteink szerint világegyetemünk háromdimenziós, amelyben a tárgyaknak szélessége, hosszúsága és magassága van. A negyedik dimenzió ezzel szemben a tárgyak kiterjedését írja le. A szakemberek szerint a felfedezés a tudomány szempontjából is komoly hatással lehet az emberiségre. Ezáltal új határok nyílhatnak meg a területtel foglalkozó tudósok előtt, amelyek számos új ismerettel gazdagíthatják a téma iránt érdeklődőket. Az alábbi videó talán segíthet egy kicsit jobban megérteni a dimenziók közötti különbségeket.

A tudósok ajtót találtak a negyedik dimenzióhoz

Fizikai értelemben nem rendelkezünk olyan térbeli rendszerrel vagy eszközzel, amivel egyszerűen beléphetnénk ebbe az új világba – mondta el Mikael Rechtsman, a Pennsylvaniai Egyetem professzora. A kutatók a szó legszorosabb értelmében véve nem átléptek egy eddig, az emberiség előtt még ismeretlen térbe, csupán megtalálták azt az ajtót. Rábukkantak arra a „kulcsra”, ami szükséges a negyedik dimenzióban tapasztalható jelenségek alapvető megértéséhez, további tanulmányozásához. Legnagyobb segítségükre a matematika tudománya volt.

4D technológia legismertebb alkalmazási területe a születendő babákról készült ultrahangos felvétel. A 4D ultrahang alapjában véve a háromdimenziós képalkotás továbbfejlesztése. Az idő dimenziójával kibővítve mozgó képeket láthatunk például a babáról, ami úgy hat, mint egy videó felvétel. A harmadik trimeszterben ajánlják leginkább az elkészítését.

Fénnyel végzett kísérlet bizonyíthatja a rejtett dimenzió működését

A kísérletek egyik részében a tudósok a könnyű részecskék viselkedését tanulmányozták egy speciális üveg és fény segítségével. A fizikai bemenetek elektromos töltéssel való szimulálásával megfigyelték, hogyan viselkedett a fény. A vizsgálat ideje alatt egy sor szabálytalanságra lettek figyelmesek, többek között arra, hogy a fény visszapattant a szélekről. A kutatás nagyszerűsége pedig épp ebben rejlik. Ezeket a szabálytalanságokat az eddigi ismereteink birtokában nem lehetett volna megfigyelni, hacsak nem a negyedik dimenzióra jellemző paraméterek dolgoznak a háttérben.