Egy sors, amely belopta magát a magyarok szívébe – 180 éve született Sissi

 

Száznyolcvan éve, 1837. december 24-én született Münchenben Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia bajor hercegnő, későbbi osztrák császárné, „a magyarok királynéja”, akit Sissi (Sisi) néven ismer az utókor. Egyéniségének és a magyarok iránt érzett szeretetének köszönhetően máig az egyik legnépszerűbb történelmi személy Magyarországon. Tragikus halála megrengette a világot, emléke több filmet is megihletett. Négy gyermekéből csupán két lánya élte túl.

Unokatestvéri házasságból, Miksa József bajor herceg és Mária Ludovika Vilma hercegnő harmadik gyermekeként látta meg napvilágot Sissi, aki hét testvérével a bajor királyi udvartól távol, főként a család possenhofeni kastélyában nevelkedett. Jól lovagolt, úszott, hegyet mászott, és apjához hasonlóan fittyet hányt az etikettre.

1853 nyarán elkísérte édesanyját és nővérét, I. Ferenc József osztrák császár kiszemelt jegyesét az ausztriai Bad Ischlbe, ám a fiatal uralkodó másik unokatestvérébe, a tizenöt éves Erzsébetbe szeretett bele, akit hamarosan eljegyzett. (Ferenc József anyja, Zsófia főhercegnő és Erzsébet anyja testvérek voltak.) A megismerkedés és az esküvő között eltelt háromnegyed évben Erzsébetnek rengeteget kellett tanulnia – hiszen nem szánták egy birodalom trónjára –, de ekkor történt életében még egy sorsfordító dolog: itt találkozott először honfitársunkkal, mivel Ausztria történelmét Majláth János magyar gróf, történettudós ismertette meg vele, akitől először hallott magyar szót.

Budapest, 1982. szeptember 15. Erzsébet /Sissy/ osztrák császárné és magyar királyné, 1837. december 24-én született Münchenben. Meghalt 1898. szeptember 10-én Genfben. A képen: I. Ferenc Józef osztrák császár és felesége, Erzsébet királyné  - korabeli grafika. MTI Fotó: Reprodukció

Korabeli grafikán I. Ferenc József osztrák császár és felesége, Erzsébet osztrák császárné és később magyar királyné (MTI-fotó: Reprodukció)

Boldogságnak indult, magány és szenvedés követte

Végül minden akadály elhárult az esküvő elől, és a Habsburg-dinasztiában szokatlan szerelmi frigyet 1854. április 24-én kötötték meg Bécsben. A tizenhat éves Erzsébet, aki úgy nőtt fel, hogy sohasem kellett a protokollal törődnie, a Hofburg világába csöppent, ahol a külsőség és a származás volt a legfontosabb, s ezeknek az elvárásoknak nem tudott, nem is akart megfelelni, ezért nem volt meglepő, hogy az ifjú császárné bécsi tartózkodásának első napjától kezdve boldogtalannak érezte magát a merev és szigorú udvarban.

Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné reggeliző asztala a bécsi Hofburg Nagy Szalonjában. A "Sissi" magánéletét bemutató emlékkiállítás 1998. április 2-án nyitja kapuit az osztrák fővárosban. I. Ferenc József feleségét egy olasz anarchista ölte meg Genfben, 1898. szeptember 10-én. (MTI FOTÓ/EPA)

Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné reggeliző asztala a bécsi Hofburg nagyszalonjában (MTI/EPA)

Születésétől fogva meglévő gyenge idegrendszerét azonban más is megviselte: az anyósával folytatott szüntelen harc, amely különösen az első években volt igen éles. Az erős akaratú Zsófia ugyanis nem értette meg az érzékeny fiatalasszonyt, akit az is bántott, hogy alig találkozott ifjú férjével, akit teljesen lekötöttek a politikai fejlemények és az uralkodás gondjai, így valószínűleg senkivel sem oszthatta meg bánatát. Udvari magányát fokozta környezete ellenséges viselkedése, és lelki egészségét az is megviselte, hogy házassága első négy évében három gyermeket szült, de nevelésükbe nem szólhatott bele.

Budapest, 1987. november 10. Erzsébet /Sissy/ osztrák császárné és magyar királyné, 1837. december 24-én született Münchenben. Meghalt 1898. szeptember 10-én Genfben. A képen: korabeli, Erzsébet királynét ábrázoló fotográfia. MTI Fotó: Reprodukció

Erzsébet portréját ábrázoló fotográfia (MTI-fotó, reprodukció)

Ez is hozzájárulhatott a köztük lévő konfliktus mélyüléséhez, ugyanis a császár anyja túl fiatalnak tartotta a tizenéves Erzsébetet a gyermekek neveléséhez, ő pedig ezt egyrészt anyósa rosszindulataként értelmezte, másrészt fokozta kisebbrendűségi érzését. A házaspárnak négy gyermeke született, az előbb megemlített Zsófián kívül Gizella, a legutolsó, Mária Valéria, „a magyar gyermek”, valamint Rudolf, a várva várt trónörökös, aki harmadikként, 1858-ban jött a világra. Érdekesség, hogy Mária Valéria volt az egyetlen gyermekük, akit Magyarországon neveltek.

Gödöllő, 2008. június 5. Dísztál Habsburg Rudolf mellképével 1885-ből, Fischer Ignác kerámiagyárából. A Titánia lovagjai című kiállítás-sorozat az Erzsébet királyné életében fontos szerepet játszó férfiakat mutatja be. A sorozat első kiállítása a királyné egyetlen fiának, Rudolf trónörökösnek állít emléket, a főherceg születésének 150. évfordulója alkalmából. A bemutató számos hazai és osztrák gyűjtemény Rudolfhoz kötődő kuriózumait mutatja be a Gödöllői Királyi Kastélyban. MTI Fotó reprodukció

Habsburg Rudolf koronaherceg mellképe 1885-ből (MTI-fotó, reprodukció)

Elsőszülött gyermekük, Zsófia kétéves korában meghalt. A tragédia után Sissi egészsége egyre romlott, nem akart enni, depresszióssá vált, orvosa – talán éppen az ő sugallatára – ezért 1859-ben Madeirára küldte gyógyulni a császárnét, aki ezután Korfun, Velencén, Bad Kissingenben tartózkodott, majd Bécs helyett inkább apja bajorországi kastélyába utazott. Ez a körútja két esztendeig tartott, gyermekei hol vele voltak, hol Bécsben nevelkedtek. Életében ekkor egy újabb fordulópont ékezett le, ugyanis a császárvárostól messze töltött évek alatt Erzsébet határozott és öntudatos lett, ráébredt szépségére és az abban rejlő erőre – kora egyik legszebb fiatalasszonya volt –, és megtanulta érvényesíteni akaratát.

Gödöllő, 2009. november 14. Erzsébet királyné a koronázási ruhájában egy eredeti, 1867-ből számazó képen a Czédly Mónika divattervező ruharekonstrukcióiból Erzsébet királyné és a divat címmel nyílt időszaki kiállításon a Gödöllői Királyi Kastélyban. Czédly Mónika, a D’Elia szalon vezető tervezője újraálmodta, és a 19. századihoz hasonló anyagokból aprólékos munkával rekonstruálta a 173 cm magas, 50 cm-es derekú Erzsébet királyné, kora egyik legszebb asszonyának néhány viseletét. MTI Fotó: Kovács Sándor

Erzsébet királyné a koronázási ruhájában egy eredeti, 1867-ből számazó képen. A 173 cm magas, 50 cm-es derekú Erzsébet királyné kora egyik legszebb asszonya volt (MTI-fotó: Kovács Sándor)

Felolvasónője és bizalmasa, a kecskeméti köznemes Ferenczy Ida ismertette meg vele Andrássy, Deák, Széchenyi kiegyezéspárti eszméit – ne feledjük, ekkor még messze volt az Osztrák–Magyar Monarchia –, Sissi emiatt az uralkodónak írt leveleiben a kiegyezés mellett érvelt, illetve tárgyalt Budán. Az 1867-es kiegyezés létrejöttekor hihetetlenül boldog volt, Ferenc József 1867. június 8-i koronázásakor – a budavári Mátyás-templomban őt is megkoronázták – a magyarok rajongásig szeretett királynéja lett.

Budapest, 1982. szeptember 15. Erzsébet /Sissy/ osztrák császárné és magyar királyné, 1837. december 24-én született Münchenben. Meghalt 1898. szeptember 10-én Genfben. A képen: Erzsébet királyné megkoronázása - korabeli grafika. MTI Fotó: Reprodukció

Erzsébet királyné megkoronázása – korabeli grafika (MTI-fotó, reprodukció)

Az ország – régi hagyomány szerint – ajándékot adott a királynak: a gödöllői Grassalkovich-kastélyt, amely Korfu mellett Erzsébet igazi otthona lett. A királyné kedvelte a magyarokat, megtanulta nyelvünket, a gödöllői kastély lovardája is segítette abban, hogy ő legyen Európa legkiválóbb hölgylovasa. Ez sikerült is neki, az viszont már kevésbé, hogy a földrész legjobb költőnője is legyen, „heinei” típusú verseiből azonban megismerhetők – akár egy naplóból – gondolatai.

Gödöllő, 2017. július 5. Erzsébet magyar királyné, becenevén Sisi viaszszobra a Gödöllői Királyi Kastély dísztermében 2017. július 5-én. A viaszszobrot a Madame Tussauds múzeum bécsi panoptikumából kölcsönözték. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Gödöllői Királyi Kastély dísztermében volt látható idén Erzsébet magyar királyné viaszszobra, melyet a Madame Tussaud múzeum bécsi panoptikumából kölcsönözték (MTI-fotó: Máthé Zoltán)

Azonban alig két évtized múltán újabb tragédia érte: fia, Rudolf trónörökös 1889-ben szerelmi öngyilkosságot követett el, ez teljesen lesújtotta, és ezután mindig feketében járt. Korfu szigetén kastélyt építtetett Achilleion néven, életének hátralévő éveit egyre magányosabban, depressziótól űzve, inkognitóban utazgatva töltötte. Utolsó hivatalos magyarországi megjelenésére az 1896-os millenniumi ünnepségek megnyitása idején került sor.

Franz Xaver Winterhalter "Erzsébet császárné az esti égbolt előtt" című festménye a bécsi Hofburgban. A "Sissi" magánéletét bemutató emlékkiállítás 1998. április 2-án nyitja kapuit az osztrák fővárosban. I. Ferenc József feleségével egy olasz anarchista végzett Genfben 1898. szeptember 10-én. (MTI FOTÓ/EPA)

Franz Xaver Winterhalter: Erzsébet császárné az esti égbolt előtt című festménye a bécsi Hofburgban (MTI/EPA)

Az egész világ gyászolta a magyarok királynéját

Sissi sorsának tragikus végzete is egy ilyen utazás alatt következett be: 1898. szeptember 9-én Hohenembs grófnőként jelentkezett be az egyik genfi szállodában. Azonban a helyi sajtó megtudta személyének kilétét, és amikor másnap udvarhölgyével a kikötőbe igyekezett, egy olasz anarchista, Luigi Lucheni mellébe döfött egy tűhegyes reszelőt. A támadónak nem is ő volt a célpontja eredetileg, hanem az orleans-i herceg, aki azonban elutazott, ezért helyette az osztrák uralkodó feleségét szemelte ki.

Bécs, 2008. szeptember 4. A 2008. szeptember 4-én közzétett képen egy háromszög keresztmetszetű ráspoly látható a bécsi Hofburgban rendezett kiállításon szeptember 3-án. Ezzel a szerszámmal gyilkolta meg a párizsi születésű olasz anarchista, Luigi Lucheni Genfben Ferenc József feleségét, Erzsébet Amália Eugénia császárnét 1898. szeptember 10-én. A kiállítást a kor egyik legszebb nőjének tartott, a magyarok közt oly népszerű Erzsébet királyné - becenevén Sissy - halálának 110. évfordulója alkalmából rendezték meg a bécsi császári palotában. (MTI/EPA/ROBERT JAEGER)

Ezzel a szerszámmal gyilkolta meg a párizsi születésű olasz anarchista, Luigi Lucheni Genfben Sissit (MTI/EPA/Robert Jaeger)

Erzsébet nem tulajdonított nagy jelentőséget a támadó mozdulatának, amit akkor ütésnek vélltek, ezért történhetett meg, hogy a császárné még felszállt a hajóra, és csak ott lett rosszul. A döfés halálosnak bizonyult: másfél óra múlva a szállodájában halt meg a magyarok királynéja 1898. szeptember 10-én.

Bécs, 2008. szeptember 4. A 2008. szeptember 4-én közzétett képen látogató nézi Ferenc József felesége, Erzsébet Amália Eugénia császárné halotti maszkját a bécsi Hofburgban, a császári palotában szeptember 3-án, a magyarok közt oly népszerű Erzsébet királyné - becenevén Sissy - halálának 110. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon. A kor egyik legszebb nőjének tartott császárnét Genfben, 1898. szeptember 10-én gyilkolta meg a párizsi születésű olasz anarchista, Luigi Lucheni. (MTI/EPA/ROBERT JAEGER)

Ferenc József felesége, Erzsébet Amália Eugénia császárné halotti maszkja a bécsi Hofburgban, a császári palotában (MTI/EPA/Robert Jaeger)

Európa legszebb császár-királynéjának halála megrendítette a világot. Hatalmas temetése volt, Bécsben, a kapucinusok templomának császári kriptájában nyugszik.

Temetése napján az a Jókai Mór, akit az 1948–49-es forradalom és szabadságharcban betöltött szerepe miatt halálra is ítélt az osztrák katonai kormányzat, a következő nekrológot írta: „A királyné meghalt; de életre kelt halálával a szeretet hitvallása a népek között. Soha oly együttérző indulattal nem sereglett még az ország egy trón körül, mint a mienk a mi uralkodónké körül e megrendítő gyászeset után. Erzsébet királyné élő szentje volt nemzetünknek; a mártirhalál megdicsőült szentjévé emelte: s a történelem tribunálja annak fogja nyilvánitani. Beatificatiója ott van megörökitve minden honszerető szivben, minden becsületes szivben. Hisz a mindenható saját egyszülött fiát is átengedte a kínhalálnak: hogy annak kihulló véréből támadjon a szeretet vallása, a felvilágosodás, az erények vallása. Ez a nagy ravatal többet beszél nekünk, mint a világ minden bölcsei. (…)  Senki sem veszitett annyit, mint Ő, senki sem visel olyan súlyos terheket, mint Ő: a hány koronája, annyi tövis-koszoruja: viseli mindannyit királyi erővel, férfiui erővel. Szálljon mind az az áldás, mely drága halottait a sirba kisérte, az ő felkent fejére vissza!”

Az Országgyűlés törvénybe iktatta emlékét, Budapest köztéri szobrot állított emlékére, utcákat, tereket, városrészt (Pesterzsébet), Duna-hidat neveztek el róla, legendája ma is él. De nem csak a hivatalos politika állított neki emléket, hiszen számtalan műalkotás készült alakjáról, köztük négy film is, amiben a tragikus sorsú bécsi születésű francia színésznő, Romy Schneider formálta meg személyét.

Budapest, 2007. június 8. Zala György 1924-ben készült, Erzsébet királynét ábrázoló bronzszobra az Erzsébet híd budai hídfőjénél található. Erzsébet királyné és a budai királyi palota címmel kiállítás nyílik Ferenc József és Erzsébet koronázása napjának 140. évfordulóján a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában. MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Zala György 1924-ben készült, Erzsébet királynét ábrázoló bronzszobra az Erzsébet híd budai hídfőjénél (MTI-fotó: Honéczy Barnabás)

Érdekesség egyébként, hogy a mindenki által ismert Sissi név feltehetően egy elírásból származik: Erzsébet a családi leveleket becenevével, a Lisi aláírással látta el, de vélhetően a cirkalmas L betűt valaki S-nek olvasta, így a Sisi név terjed el vele kapcsolatban (nem a Lisi), ezt Magyarországon két s-sel írják.

(Cikkünk összeállításában az MTI háttéranyaga, a Rubicon folyóirat cikke, illetve az Országos Széchényi Könyvtár nekrológgyűjteménye volt segítségünkre.)