Állati jó karácsonyra várnak Budakeszin

 

Az ünnepi programok sora mellett az állatokról sem feledkeznek meg a Budakeszi Vadasparkban. A hét végén a park minden lakója meglepetésben részesül.

Az állatok vajmi keveset érthetnek a karácsonyi forgatagból, annak viszont mindenképpen örülnek, ha soron kívül, extra finomságokkal egészül ki a napi menüjük. Sőt, a gondozók azt is elmondták, hogy a sürgés-forgásból rá szoktak jönni, hogy valami készül, és ilyenkor kicsivel izgatottabbak is lesznek.

Az Állatok karácsonya rendezvényen a mosómedvéhez és az aranysakálhoz ajándékdobozban, a házi patkányokhoz pedig karácsonyfára akasztva kerülnek be a finomságok. Az ünnepi programot szakvezetés is kiegészíti. Az események sorából nem maradhatnak ki a nagyvadak sem, mint például a medvék vagy a nagyobb háziállatok. Az állatsimogatóban is egy finomságokkal feldíszített karácsonyfát állítanak fel, melyről egész nap csemegézhetnek a park lakói.

Igazán egyedi programelem az Élő betlehem, ahol a bibliai állatokkal kapcsolatos szakvezetés is várja a látogatókat. Ennek keretén belül a szentírásban szereplő állatokról tudhatnak meg jó pár érdekességet azok, akik december 16-án szombaton, az ünnepi készülődés közepette tesznek egy sétát kikapcsolódásként a parkban. A bibliai tárlat karácsony előtt, december 19-én, 21-én és 22-én várja még a vendégeket.

További információ az eseményről az alábbi oldalon érhető el.