A jövő Nobel-díjasait keresi a szegedi egyetem

 

A Szegedi Tudományegyetem rangos tanulmányi versenyén az ország legtehetségesebb középiskolás diákjai mérik össze tudásukat természettudományos tantárgyakból, valamint Szent-Györgyi Albert munkásságáról és életéről.

Cambridge-be vezet a győztes csapat útja

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) annak apropójából írta ki tanulmányi versenyét, hogy tisztelegjen a nyolcvan éve Nobel-díjjal kitüntetett Szent-Györgyi Albert emléke és munkássága előtt. Szent-Györgyi professzor volt az egyedüli Nobel-díjasunk, aki szülőhazájában érdemelte ki e rangos tudományos elismerést. A győztes csapat Szeged testvérvárosába, Cambridge-be utazhat.

Fókuszban Szent-Györgyi munkássága és a kémiai Nobel-díjasok

A dél-alföldi egyetemi város december 7. és 9. között  között rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, amelyre magyarországi és határon túli iskolák diákjai érkeztek felkészítő tanáraikkal. A háromnapos programsorozaton kétszázötvenen vesznek részt. A szegedi egyetem a Szegedi Tudós Akadémiával közösen állította össze a verseny feladatait, és koordinálja annak lebonyolítását.

Ebben az esztendőben a verseny a Szent-Györgyi és munkássága, valamint a fizikai, kémiai és fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjasok 2012 és 2016 között címet kapta, a verseny elsősorban a kémiai Nobel-díjasokra koncentrál. A számítógépes elődöntőt csütörtökön rendezik meg, a döntőt pedig pénteken. Itt már csak a legjobb hat csapat versenghet az első helyért, valamint a legjobbaknak járó díjakért.

Szent-Györgyi Albert professzor munkássága és a kémiai Nobel-díjasok előtt tiszteleg az SZTE tanulmányi versenye (MTI-fotó: Kelemen Zoltán Gergely)

Háromfős csapatok mérik össze tudásokat a természettudományok világából

A háromfős csapatok számára a kérdéssorokat biológiából, kémiából és fizikából, valamint a Szent-Györgyihez kapcsolódó művelődéstörténeti kérdésekből a szegedi egyetem elismert oktatói állították össze. A verseny zsűrijének elnöke Dux László, az SZTE ÁOK Biokémiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára. A zsűri tagjai között pedig Révész Piroska, az SZTE GYTK Gyógyszer-technológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézet professzora, az MTA doktora, valamint Wölfling János, az SZTE TTIK Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára foglal helyet.

A verseny fő támogatója Szeged önkormányzata és a Cambridge–Szeged Society, nekik köszönhetően az első helyezett csapat kísérőtanárával együtt tanulmányútra utazhat Cambridge-be, ahol szakmai és kulturális programokkal várják őket, és ellátogathatnak a város egyetemére is.

Kreatív pályázatot is hirdettek a témában

Mint minden évben, a szervező SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság idén is meghirdette a versenyhez kapcsolódó kreatív pályázatot A mi kedvenc Nobel-díjasunk címmel, kisfilm és képregény kategóriában. Az alkotók közül a legjobbat szintén értékes jutalmakkal díjazzák.

A versenyre érkező fiataloknak a megméretés mellett lehetőségük nyílik kísérőprogramokon is részt venniük. A többi között a Szegedi Tudós Akadémia által szervezett, Nobel-díjasok – Tehetséges Diákok Találkozón is. Mindemellett pedig megismerkedhetnek a Tisza-parti tudásközpont nevezetességeivel is.