Elindult a világ első online adomány-ételáruháza

 

A weboldal lényege, hogy a felhasználók feltölthetik felesleges ételeiket, és az erre rászorulók megrendelhetik azokat. Az applikáció három magyar gimnazista ötlete.

Ha a bolygón termelődő összes feleslegessé vált étel nem is, de jelentős része valóban megmenthető lehet három magyar gimnazista fiú ötletének köszönhetően. Az applikáció neve a Foodoverflow, vagyis

a világ első online adomány-ételáruháza.

Ha valakinek feleslegessé válik valamilyen étel, és csak kidobná, akkor a kategóriát megadva feltöltheti a weboldalra – közölte Boér Bence dizájner az M1 Kék bolygó című műsorában. Mint mondta, bármilyen étel lehet, a készételektől egészen a gyümölcsökön át a tésztákig. A feltöltött ételek között bizonyos szempontok szerint lehet szortírozni, például távolság, kategória és lejárati dátum alapján.

Az ötletgazdák már két díjat is nyertek

A budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium kilencedikes diákjai ötletükkel két díjat is nyertek az egyik legnagyobb ifjúsági programozói versenyen, Dublinban, ahova egy másik magyarországi megméretés győztes csapataként kaptak meghívást. Tehát jóval több lehetőséget kínál az általuk életre hívott online felület, mint azt elsőre gondolnánk.

Boér Bence szerint azért jelenthet a felület megoldást az élelmiszer-pazarlásra, mert azok az ételek, amelyeket az emberek kidobnak, általában azért kerülnek kukába, mert megromlanak. Hozzátette, örülnek annak, hogy ennek érdekében sikerült egy ilyen applikációt létrehozni. Még csak 15 évesek, és már egy olyan startup alapításán törik a fejüket, amely a világ egyik

legfeszítőbb környezeti problémájára reagál.

Ötletük a legváratlanabb pillanatban, gyakorlatilag a semmiből ugrott be nekik. Mint mondták, egyszer bementek egy pékségbe zárás után, és látták, hogy elég sok péksütemény megmaradt. Megkérdezték, hogy mit csinálnak a megmaradt termékekkel. Mint kiderült, egy részét ugyan hazaviszik, de a legtöbbet sajnos ki kell dobniuk. Ez inspirálta a fiatalokat.

Mobilalkalmazás is készül

A weboldal hamarosan új külsőt kap, és készül hozzá egy mobilalkalmazás is. A felületen a februári indulása óta már csaknem ezer felhasználó regisztrált. Felmérték, hogy hol van a legtöbb ételpazarlás, és hol van a legnagyobb igény ételekre, és megpróbálták ez a két pólust összekötni. Az egyik póluson például iskolák menzái, éttermek, pékségek, áruházak lehetnek, a másik póluson pedig egyszerűen az éhes emberek.

Minden, az oldalra feltöltött ételért egy foodcoint lehet kapni. Jelenleg csak azt mutatja, hogy egy felhasználó mennyire adakozó, viszont később azt tervezik, hogy ezekért kuponokat és kedvezményeket lehet majd boltokban szerezni.

A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal felmérése szerint a magyarok fejenként évente 68 kilogramm élelmiszer-hulladékot termelnek, és ennek a mennyiségnek legalább a fele pazarlás.

A címlapfotó illusztráció.