Új operációs rendszerrel helyettesítené a Huawei az Androidot

 

A Huawei bemutatta a saját operációs rendszerét, amire lecserélnék az Androidot – adta ki a Huawei Central.

A Hongmeng a gyártó első operációs rendszere, amit végszükség esetére fejlesztettek már évek óta. Nagy valószínűséggel az új szoftver felváltja majd a Google termékeit. Ez várhatóan egy univerzális, platformfüggetlen, Linux-alapú rendszer lesz, ami minden készüléken elérhetővé válik, beleértve a telefonokat és notebookokat.

Korábban a Google az amerikai szankciók miatt rövidre zárta az együttműködést a Huawei óriásvállalattal.

(Fotó: EPA/ROMAN PILIPEY)

(Fotó: EPA/ROMAN PILIPEY)

A könnyebb átállás érdekében azonban az amerikai kereskedelmi minisztérium 90 napra felfüggesztette a Huawei kínai távközlési óriásvállalat ellen hozott korlátozó intézkedések hatályba lépését a könnyebb átmenet érdekében.

A cég korábban bejelentette, hogy a vállalat rendelkezik saját mobil operációs rendszerrel, amely helyettesíti az Androidot. De csak akkor fogják alkalmazni, amikor feltétlenül szükséges. Annyit tudunk csak erről, hogy a Huawei még 2012-ben kezdte el fejlesztését. A szakértők úgy vélik, hogy a Kínán kívüli felhasználók többsége elveszti érdeklődését a Huawei és a Honor eszközök iránt, mivel nem lesznek felszerelve a Google alkalmazásokkal és szolgáltatásokkal.

Ennek következtében a kínai vállalat technológiai és szoftver hozzáférés nélkül maradt. A Huawei készülékeket használók többé nem lesznek képesek lefrissíteni a rendszert és a Google Play alkalmazásait.