Új kapcsolatokban segít, meglévőkben zavar a mobil

 

Egy felmérés alapján a magyarok véleménye szerint az okostelefon és a közösségi platformok sokak számára megkönnyítik az ismerkedést.

Ezen kívül a mobil segíti a szerelem megtalálását és a barátokkal való kapcsolattartásban is hasznos.

A magyarok nagy része éppen ezért szereti magánál tudni a telefonját társaságban is, ugyanakkor a személyes találkozók alkalmával a mobilozást a többség udvariatlanságnak tartja, derül ki a Samsung legfrissebb hazai felméréséből.

Arra kerestek választ, mennyire szorosan kötődnek a magyarok mobileszközeikhez, milyen mértékben befolyásolja társas kapcsolataikat a telefonhasználat.

Párkapcsolatok és mobiltechnológia

Kiderült, hogy a 14-18 év közötti hazai fiatalok több mint fele (51%) gondolja azt, hogy a mobil technológia megkönnyíti a szerelem megtalálását. A felnőttek nagy hányada szintén ezen a véleményen van: több mint harmaduk (36%) gondolja úgy, hogy a technológiának köszönhetően könnyebbé vált az ismerkedés.

Ők pedig tapasztalatból beszélnek, hiszen jó részük valószínűleg jártas az offline társkeresés terén is. Mindkét korcsoportban jelentős kisebbség vélekedik úgy, hogy a mobil megnehezíti a dolgukat.

Társasági mobilhasználat

Idegesítő, ha a másik a telefonját nyomkodja vacsora közben vagy egy közös program alkalmával? Meglévő kapcsolatainkra a párhuzamos mobilozás és az így megosztott figyelem negatív hatással is lehet, valamint konfliktusokat gerjeszthet.

A személyes interakciók során a nagy többség nem veszi jó néven, ha partnere a telefonjával foglalatoskodik.

A felnőttek 86, a kamaszok 84 százalékát zavarja, ha a másik a mobilját nyomkodja beszélgetés közben. Minden harmadik kamasz és minden második felnőtt pedig egyenesen nagyon zavarónak tartja ezt a viselkedést, így mindenképpen érdemes mérlegelni partnerünk igényeit, és átértékelni az elintéznivalók sürgősségét a közös programok alkalmával.

Ami a hívások fogadását illeti, a többség minden korosztályban rangsorol, ha telefoncsörgés közben éppen személyes beszélgetést folytat. A felnőttek 73 százaléka csak akkor fogadja a hívást, ha azt nagyon fontosnak ítéli meg. A kamaszok már megengedőbbek: körükben már csak 58 százalék azok aránya, akik csakis fontos ügyben válaszolnak a hívásokra.

Ha társaságban nem is vesszük fel a telefonunkat, mivel tartalmazza személyes ügyeinket és akár titkainkat is, a legtöbben szeretjük, ha a közelünkben van.

A fiatalokra ez fokozottan jellemző. Baráti társaságban a tinédzserek 68 százaléka a közvetlen közelben szereti tudni a telefonját, 26 százalék pedig könnyen elérhető helyen. A felnőttek 46 százaléka szereti a közvetlen közelében tudni a telefont és 44 százalék könnyen elérhető helyen.

És hogy kerül a telefon az asztalra? A felnőttek 61, a kamaszok 65 százaléka bizony kiteszi a készüléket az összejövetelek alkalmával, felnőttek 35 százaléka felfelé fordított, 26 százaléka lefelé fordított képernyővel. A kamaszok körében ez az arány 36-29.

Magyar üzenetváltási etikett

Ma már számtalan platform kínál lehetőséget az üzenetváltásra anélkül, hogy fel kellene hívnunk a másikat. A kutatásból kiderül, hogy az azonnali információmegosztásra a felnőttek 54, a kamaszok 63 százaléka használja a telefonhívást, üzenetet pedig 41, illetve 36 százalék küld (chatprogramok és SMS).

A válaszüzenetekkel kapcsolatban máshogyan vélekednek a tinédzserek és a felnőttek.

Ezen a téren főként a kamaszok érzései adhatnak okot aggodalomra és jelezhetnek esetenként akár önértékelési problémákat is. Ha nem érkezik azonnal reakció egy üzenetre, a kamaszok több mint fele (59%) úgy gondolja, a címzettnek nincs kedve válaszolni, míg a felnőtteknek csak 26 százaléka tulajdonít ilyen okot a válaszhiánynak.

A kamaszok, úgy tűnik, jól ismerik saját korosztályukat: joggal sejtenek elutasítást, ha nem kapnak választ, ugyanis 39 százalékukkal szintén előfordul, hogy nincs kedvük visszaírni másoknak. A felnőttek háromnegyede időhiány miatt nem válaszol, és csak ötödük azért, mert nincs kedve.

Csak rajtunk múlik

A kutatás is alátámasztja, hogy az okostelefont minél többet használjuk, annál inkább az életünk tökéletes lenyomatává válik.

Szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy az, hogy a mobileszközeink építik vagy rombolják kapcsolatainkat, csak rajtunk, a saját döntéseinken és tudatosságunkon múlik.

Számos olyan beállítási lehetőséget kínálnak készülékek, melyekkel az általunk meghatározott időpontokban kiszűrhető, hogy kik és milyen kommunikációs csatornákon tudnak minket elérni, ha például pihennénk vagy egy családi, baráti vacsorán vagyunk. Ezek az egyszerű funkciók segíthetnek minket abban, hogy néha ki tudjunk kapcsolni az állandóan pörgő, összekapcsolt világból.