Drónokat is használ az E.ON a hálózati hibák felderítésére

 

Azokat az eltéréseket is kiszűrik a gépek, amelyek az emberi szem számára észrevehetetlenek maradnának.

Az E.ON öt üzemében kezdték meg a dróntechnológia alkalmazását a szakemberek. A dupla kamerával felszerelt ipari drónok emberi szemmel nem érzékelhető eltéréseket is kiszűrnek, így a villamos hálózaton keletkező hibák korai beazonosítására az eddigieknél jelentősen hatékonyabb lehetőséget adnak.

A bevezetett drónok a világ legnagyobb drón gyártójának termékei, amiket kimondottan nyomvonalas létesítmények bejárására terveztek. Az eszközöket jelenleg az energiavállalat győri, pécsi, debreceni, nyíregyházi és szolnoki üzemeiben használják a szakemberek.

eon dron1

A drónok alkalmazásának célja kettős: az egyik, hogy azt a rendszeres hálózat ellenőrzést, melyet eddig a szakértők végeztek el az E.ON nagy- és középfeszültségű hálózatán, részben az új technológia segítségével valósítsák meg.

A szolgáltató által üzemeltetett légvezetékes nagy- és középfeszültségű hálózat hossza 35.000 km. A feladat nagyságrendjét, kapacitásigényét jól jelzi, hogy ez a méret hozzávetőleg a Ráktéritő hosszának feleltethető meg, az új eszközökre tehát folyamatos igénybevétel vár.

A másik kiemelt cél a drónok használatából adódó többlet információk alapján a hibák észlelési hatékonyságának növelése, azok minél korábbi észlelése.

eon dron2

A drónok egyszerre vannak felszerelve 30x-os optikai zoommal rendelkező kamerával és hőkamerával. A nagy teljesítményű zoom lehetővé teszi a hálózati elemek vizsgálatát biztonságos távolságból, valamint részletes képet nyújt olyan irányokból is, amelyeket eddig – a „földi” bejárás során – nem lehetett megfigyelni.

A hőkamera a legkisebb hőmérsékleti eltérést is képes kiszűrni, így a szabad szemmel nem, vagy csak nehezen észrevehető hibák beazonosításában elsődleges fontosságú segédeszköz. Ezt az eszközt az energiavállalat néhány éve a „földi” hálózati diagnosztikában már eredményesen használja, a hőkamera „szárnyas” változatával most tovább bővül ennek az eszköztípusnak az alkalmazási köre.

Az új eszközök használatához speciális szaktudás szükséges, így első körben tíz villamos szakember kapja meg az eszköz használatához nélkülözhetetlen elméleti és gyakorlati oktatást.

Az energiavállalat a közeljövőben teszteli, hogy milyen munkák során lehet még bevetni a drónokat, várhatóan a rendkívüli időjárási események utáni gyors hálózati felderítésre vagy gallyazási tevékenységek ellenőrzésére is eredményesen alkalmazható lesz az új technológia.