Mobilon az ujjlenyomat-olvasót szeretik a magyarok

 

Ez a legnépszerűbb és legbiztonságosabbnak tartott feloldási módja a képernyőzár feloldási módjának a hazai okostelefon-tulajdonosok körében.

(Kép: Shutterstock)

(Kép: Shutterstock)

A Huawei online felmérése szerint a mobilokban mindössze néhány éve elérhető ujjlenyomat-olvasó lassan teljesen kiszorítja a korábban népszerű jelszavas és a feloldómintás védelmet.

A magyarok többsége nyitott az olyan új technológiák iránt is, mint az arcfelismerés, kétharmaduk számára azonban egyelőre a biztonság a legfontosabb szempont, ha a képernyőzár feloldásáról van szó.

Kiment a divatból a jelszavas védelem

A kutatás során a feloldómintát, a jelszavas feloldást, az ujjlenyomat-olvasót és arcfelismerő technológiát is értékelték a válaszadók, akik közül a legtöbben – a kitöltők mintegy 60 százaléka – elsődlegesen ujjlenyomat-olvasó feloldási módot használ.

Az okostelefonokban a 2010-es évek elején felbukkant technológia mára beelőzte a sokáig egyeduralkodó jelszavas védelmet, amely ugyan még mindig a második legnépszerűbb eljárás, de már csak a felhasználók 41 százaléka használja.

A sokáig népszerű feloldóminta felett viszont lassan eljár az idő, már a felhasználók harmada sem alkalmazza.

A 2016-ban megjelent arcfelismerő technológiát bár egyelőre kevesen használják (11,6%), de a felhasználók ezt tartják a legmodernebb feloldási módnak, és többségük szívesen ki is próbálná a jövőben. Ugyanakkor kizárólag ezért a technológiáért a válaszadók 60 százaléka nem vásárolna készüléket. Érdekesség, hogy a kitöltők 16 százaléka egyáltalán nem alkalmaz semmilyen képernyő feloldási módot, míg a válaszadók negyede (24%) már összes létező megoldást kipróbálta.

A biztonság az elsődleges szempont

Kiemelten fontos a magyar okostelefon-használók számára az adott technológia megbízhatósága: a csúcskategóriás megoldásként számon tartott arcfelismerés egyelőre biztonsági szempontból kevésbé elfogadott a juzerek körében, igaz, egyelőre keveseknek van tapasztalata ezzel a technológiával. A legbiztonságosabb feloldási lehetőségnek a válaszadók mintegy kétharmada (68%) az ujjlenyomat-olvasót tartja, ezt követi az arcfelismerés (16,9%), valamint a jelszavas védelem (11,1%).

A Huawei felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók több mint harmada (36%) a beépített ujjlenyomat-olvasó funkciót már a legolcsóbb készülékektől is elvárja, az arcfelismerést ugyanakkor a felhasználók háromnegyede (74%) csak a legdrágább, prémiumkészülékek sajátjának gondolja.