A szépségért fizetni kell: Samsung Watch

 

LTE-képes, wellness funkciókkal felszerelt, dizájnos, kényelmes – és elég drága.

(Kép: Samsung)

(Kép: Samsung)

A nagy figyelmet kapott Note 9 okostelefonnal együtt mutatta be – mintegy mellesleg – a Samsung az új okosóráját, ami rövidebb lett egy névvel: elmaradt a „Gear”, röviden csak Samsung Watch-nak nevezik. A hivatalos bemutatón úgy a 38. percben következik:

Déjà vu

Annyiban hasonlít egymásra a két holmi, hogy mindkettő az elődmodellek kicsiszolt, finomított változata lett, átütő erejű újdonságokat nem hordoznak, viszont szépek, és mindent tudnak, amit a műfajban ma produkálni kell.

A Watch a gyár szerint ígéri a Samsung Galaxy ökoszisztéma legfontosabb jellemzőit: a hosszú akkumulátor élettartamot (megjegyzendő, nem éppen a komoly akkuidő a legfőbb jellemzője a Galaxy készülékeknek), az LTE adatátvitelt, a wellness funkciókat, valamint az időtálló, személyre szabott dizájnt.

A koreai óriás szerint a Galaxy Watch akár 80 órás akkumulátoridőt hoz. Több mint 15 ország 30-nál is több szolgáltatójánál elérhető az LTE adatátviteli technológia: az üzenetküldés, a telefonhívás, a térképkövetés és a zenehallgatás feladatát mobil nélkül a Watch-ra bízhatjuk.

Stresszes lenne? Azt is méri

Az új stresszkezelő funkció mikor magasabb stressz-szintet észlel, azonnal légzőgyakorlatokat javasol, ezzel gondoskodva a felhasználó egészségének és koncentrációjának szintentartásáról. Emellett az új, továbbfejlesztett alvásfigyelő funkció monitorozza az alvási fázisokat , beleértve a REM szakaszt is, ezzel segít beszabályozni a felhasználók ideális alvási szokásait és megadni azt a pihenést, amelyre testüknek a nap folyamán szüksége van.

A beltéri gyakorlattal kiegészülve a Galaxy Watch immár 39 edzésfajtát képes monitorozni, így a felhasználók személyre szabhatják és váltogathatják a mozgásformákat. Mivel a kiegyensúlyozott táplálkozásnak legalább akkora szerepe van, mint a testmozgásnak, átlátható kalóriaszámlálóval és személyre szabható értesítésekkel teszi a lehető legkönnyebbé az egészséges étrend betartását.

Egyszerűbb állítólag a beépített Bixby Visionnek köszönhetően tartani a diétát, mert az egyes étkezések befotózása, valamint a tápértékre vonatkozó információk következetes vezetése a Samsung Health alkalmazásban és a Galaxy Watch-on egyaránt segíti a kalóriabevitel pontosabb tervezését.

A Watch 46 milliméteres ezüst, valamint 42 milliméteres fekete és rózsaarany színben elérhető variánsa igazodik a különböző csuklóméretekhez és felhasználói stílusokhoz. Az okosóra az immár védjegynek számító forgatható funkciógyűrűvel továbbviszi elődeinek az örökségét. A digitális kialakítást a továbbfejlesztett funkcionalitás és az Always On kijelző kényelmessé.

Ha kell, az analóg órákhoz hasonlóan ketyeg és óránként jelez. A mélység effekt árnyékolja a számlapot és kiemeli annak minden részletét, így a készülék még inkább magán hordozza a karórák hagyományos jellemzőit. A Corning Gorilla Glass DX+ üvegnek köszönhetően katonai szintű tartósságot, az 5 ATM besorolású, iparágvezető vízállóság pedig megbízható tartósságot biztosít bármely környezetben.

 Galaxy ökoszisztéma

A akadálymentesen futtatja a Smart Things, a Samsung Health, a Samsung Flow, a Samsung Knox és a Samsung Pay alkalmazásokat, a Bixbyt és az olyan partnerapplikációkat, mint a Spotify vagy az Under Armour.

A Galaxy Watch-ról elérhető SmartThings alkalmazással a felhasználók csupán a csuklójuk érintésével tudják irányítani a tévét és a lámpákat vagy szabályozni a lakás hőmérsékletét. A zenehallgatás és a multimédiás tartalmak kezelése is könnyebbé válik a Watch segítségével, a Spotify Offline módban a felhasználók internet és okostelefon nélkül tudnak zenét hallgatni, miközben az adataikat a Samsung Knox-nak köszönhetően maximális biztonságban tudhatják, a Samsung Flow alkalmazással pedig könnyedén feloldhatják az asztali számítógépüket vagy a tabletüket is.

A Bluetooth verziós Galaxy Watch Magyarországon szeptember második felében kerül forgalomba 119.990 (46 mm) és 109.990 (42 mm) forintos áron.