Az emberek 93%-a elfogadna robotoktól kapott utasításokat

 

Egy kutatás szerint a HR vezetők és a munkavállalók készen állnak az AI használatára.

Kép: Shutterstock

Kép: Shutterstock

Az Oracle és a Future Workplace kutatócég együttműködésében készült felmérés szerint az emberek készen állnak, hogy robotoktól fogadjanak el utasításokat.

A felmérésben 1320 HR vezetőt és munkavállalót kérdeztek meg az Egyesült Államokban, az eredmények pedig azt mutatják, hogy az emberek szívesen használnának mesterséges intelligenciát (AI) a munkájuk során és tisztában vannak vele, hogy a manuális munkafolyamatok automatizációján túl milyen más előnyökkel szolgál ez a technológia.

Ennek ellenére a vállalatok nem támogatják kellőképp az alkalmazottakat az AI használatában, következésképp csökkenő termelékenységgel, elavuló tudásbázissal és a munkaerő elvesztésével kell szembenézniük.

Az AI at Work elnevezésű kutatásból az is kiderült, hogy jelentős különbség van az AI munkahelyi és otthoni használatának elterjedtsége között.

Míg a magánéletében az emberek 70%-a használ valamilyen AI technológiát, a HR szakemberek csupán 6%-a alkalmazza a mesterséges intelligenciát, és csak a munkavállalók 24%-a vesz igénybe valamilyen AI megoldást a munkahelyén.

Hogy kiderítsék, miért van ilyen markáns eltérés az AI adaptáció terén, amikor az emberek egyértelműen szeretnének mesterséges intelligenciát használni a munkájukban is (93%-uk megbízna a robotoktól kapott instrukciókban is), az Oracle és a Future Workplace megvizsgálták, hogyan vélekednek a HR vezetők és a munkavállalók az AI előnyeiről, milyen akadályai vannak az AI munkahelyi bevezetésének, illetve milyen üzleti következményei lehetnek, ha egy vállalat nem használ mesterséges intelligenciát.

A munkavállalók és a HR vezetők látják az AI-ban rejlő potenciált

A kutatásban megkérdezett összes válaszadó egyetértett abban, hogy az AI pozitív hatással van a szervezetekre. A mesterséges intelligencia legnagyobb hasznának pedig egyöntetűen a fokozott termelékenységet jelölték meg. A következő 3 év távlatában a válaszadók pozitív hatásokra számítanak az AI kapcsán:

A munkavállalók 59%-a szerint az AI növelni fogja a vállalatok működési hatékonyságát, 50% szerint gyorsabbá teszi a döntéshozatali folyamatokat, 45% szerint jelentősen csökkenti a költségeket, 40% szerint jobb ügyfélélményeket tesz lehetővé, és 37% úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia a munkavállalói élményt is javítani fogja.

A megkérdezett HR vezetők 27%-a szerint az AI pozitív hatással lesz a tanulásra, illetve a fejlesztésre, 26% szerint a teljesítménymenedzsmentre, 18% szerint a bérszámfejtésre, valamint 13% szerint a toborzásra és munkavállalói előnyökre.

A vállalatok nem tesznek eleget a munkavállalók AI-ra való felkészítésében

A vállalatok nem fektetnek kellő energiát a munkaerő AI-képzésére, annak ellenére, hogy ismerik annak egyértelmű üzleti előnyeit. A felmérésben megkérdezettek több olyan tényezőt is kiemeltek, ami gátat szab az AI bevezetésének a vállalatuknál.

A HR vezetők 90%-a aggódik, hogy nem lesz képes a feladatköréhez tartozó AI technológiák gyors bevezetésével lépést tartani, illetve jelenleg sem tudja megfelelően kezelni a vállalaton belüli AI készségek egyre növekvő hiányát.

Miközben a munkavállalók fele (51%) aggódik a gyors AI adaptálás miatt, és 71%-uk gondolja, hogy az AI-hoz kapcsolódó tudás fontos szerephez jut majd a következő 3 évben, a HR vezetők 72%-a szerint vállalataik semmilyen AI tréning programmal sem támogatják a dolgozókat.
A szakképzettségbeli hiányosságokon felül a megkérdezett HR vezetők és munkavállalók 74%-a a költségeket, 69%-a a technológiai hibákat, 56% pedig a biztonsági kockázatokat jelölte meg az AI bevezetésének további akadályaiként.

AI nélkül munkahelyek szűnnek meg és csökken a versenyképesség

Az Oracle és a Future Workplace felmérése éppen az ellenkezőjét igazolta annak a nézetnek, miszerint az emberek tartanak az AI munkahelyi bevezetésétől. A kutatásban részt vevő HR vezetők 79%-a és a munkavállalók 60%-a állította, hogy ha a vállalatuknál nem adaptálnának AI technológiát, az negatív hatással lenne a saját és kollégáik karrierjére, valamint a vállalat egészére nézve is.

Az AI bevezetés sikertelenségének legvalószínűbb következményeként a válaszadók a termelékenység csökkenését, a tudás elavulását és a munkahelyek megszűnését jelölték meg.

A szervezet szemszögéből nézve a válaszadók szerint az AI adaptálása a C-szintű vezetőkre és igazgatókra lesz leginkább pozitív hatással. A vezetői szintű AI támogatás hiányában a vállalatok versenyképessége jelentősen csökkenhet.