Hová lett az okostelefonok sokszínűsége?

 

Pár év alatt a piac átrendeződött. A versenyben maradók pedig mindjobban hasonlítanak egymásra.

Kép: Shutterstock

Kép: Shutterstock

Milyen régen volt 2010, amikor még sokféle, egymással versengő és egészen más lehetőségeket kínáló okostelefonok között lehetett választani.

Érdemes visszapillantani a Nagy Időkre a Statista diagramjának segítségével.

Infographic: The Smartphone Duopoly | Statista

Akkor még a BlackBerry operációs rendszer erős volt, több millió Nokia telefonon működött Symbian, és a Samsung pedig korántsem tett le róla, hogy elszakadva a Google ölelésétől, saját rendszerrel, a Bada-val kísérletezzen.

A fejlesztőknek nehéz volt eldönteni, melyik platformra dolgozzanak ki programokat, s melyiket hagyják figyelmen kívül.

Mint látjuk, mára a dolgok végtelenül leegyszerűsödtek: nekik is, a vevőknek is két megoldás maradt talpon.

A Gartner piackutató szerint az Android (85,9%) és az iOS (14%) eszközök 2017-re a globális értékesítés 99,9% -át adták.

A felhasználószám ötszöröződött, leginkább az Android hasított ki óriási szeletet a tortából.

Elbuktak a korábbi piacvezetők: a BlackBerry, s a Microsoft Windows Phone rendszere eltűnt, a megmaradt két nagy összes „konkurenciája” a piac 0,1 százalékát teszi ki.