Magyar fejlesztéssel 3D-ben körüljárhatók lesznek a tervezett épületek

 

Az AR és VR mobil megoldásokban nemzetközi szinten jegyzett ARworks 2017-ben kezdett a Holotecht termék fejlesztésébe.

Ennek segítségével az eddig csak számítógépes modellként létező épületekről valóságos, térben megjelenő, 3 dimenziós és körül járható modellek születhetnek.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innováció Hivatal által is támogatott, két évre tervezett kutatási folyamat végén olyan standardizált és egységesített termék jön létre, ahol a megrendelők a saját épületeiket a helyszínen, valós méretben bejárhatóan tudják bemutatni, ellenőrizni, tesztelni.

HoloTecht

Jelenleg a térbeli pozícionálás nem megoldott, így az érdeklődőknek a projektek megjelenítésekor kompromisszumokat kell kötniük.

A technológia fejlődésével az elvi lehetősége ma már megvan, a fejlesztés végén pedig tesztelt és bemutatható termékként létrejön egy olyan megoldás, amellyel bárki valósághűen bemutathatja saját fejlesztését.

Ezzel a mixed reality megoldással a felhasználók azonnal, előképzettség nélkül is megértik és valóságosnak fogadják el a papíron létező építményt.