Támogatás a startupoknak - félmilliárd forintra lehet pályázni

 

Magyarország is bekapcsolódott az Európai Unió technológiai és innovációs intézetének munkájába, hogy segítse az egészségügyi fejlesztésekkel foglalkozó fiatal vállalkozásokat.

Ha van valakinek egy jó ötlete, akkor az uniós program szinte minden lépésben tud számára segítséget nyújtani – mondta el Kristóf Péter regionális koordinátor a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában. Hozzátette, hogy a programban kutatók, vállalkozók is megtalálják a megfelelő továbblépési lehetőséget.

A vállalkozások számára egyéni képzési programokat is indítanak, de a nagyobb, már működő árbevételt termelő, piacon lévő cégek számára is továbblépési lehetőséget biztosítanak – fűzte hozzá.

A programban egy inkubátor cég, a SinguLab Inkubátor Zrt. is jelen van, akik keresik azokat a lehetőségeket, melybe befektetve gyorsan nagyméretű vállalkozássá tudnak vállalkozásokat növelni, a befektetésük pedig ezáltal megtérülhet – magyarázta Kristóf Péter.

Makra Zsolt, a SinguLab Inkubátor Zrt. fejlesztési igazgatója a műsorban elmondta: első, frissen meghirdetett programjukkal az egészségiparra fókuszálnak. Legutóbb például egy orvosi eszközökkel foglalkozó vállalkozás kereste meg őket, és arra kértek forrást, hogy a fejlesztésben haladhassanak és létrejöhessen egy prototípust, valamint partnereket találjanak.

Egy szelekció alapján próbálnak keveseket kiválasztani, mely során négy nagy témakört vizsgálnak: a termék innovativitása, piacképessége, a megoldás piaca, a személy vagy csapat, aki a projektet menedzseli, illetve a pénzügyek, a befektetés és a piacra jutási idő alapján döntenek a programba bekerülő vállalkozásokról.

A közel félmilliárd forintot 8-10 projektbe helyezik ki, egy projekt pedig maximum 60 millió forintot kaphat – mondta Makra Zsolt.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet-logo