2018 trendjei: megnyílt a világ egyik legnagyobb tech show-ja

 

Ha új év, akkor CES: mint minden esztendőben ilyenkor Las Vegasban zajlik a világ egyik meghatározó technológiai eseménye.

A január 9 és 12 közötti eseményre mintegy 400 ezer látogatót és ezernyi új terméket várnak.

Miként mondani szokás, messze nem a teljesség igényével, csupán a CES-ről (szórakoztató és fogyasztói elektronikai kiállítás) szóló első tudósítások szerint nagy érdeklődést kiváltó készülékekből válogattunk.

Az LG még a hivatalos bemutató előtt előrukkolt a világ első OLED tévéjével, amit papírlapként lehet feltekerni – képzeljünk el egy olyan tévékijelzőt, ami helytakarékosan egyszerűen legördül a mennyezetről, mint valami vetítővászon.

Az első papírvékony – akkor még nem tekerhető – OLED-et tavaly szintén ők mutatták be, akkor is a CES-hez időzítve.

A Samsung „The Wall” készülékei az egész falat tévévé változtatják. A koreai óriás bemutatta többek között ívelt kijelzőcsaládjuk legújabb tagját, az első, Intel Thunderbolt 3-as protokollal felszerelt monitort, az új CJ791-et.

Landoltak az Intel H-sorozatú chipek a Radeon Graphics-szel, amelyek remekül fognak feszíteni az ultra-vékony laptopokban: az ígéretek szerint erősebbek és energiatakarékosabbak lesznek, mint bármi más ma a piacon.

Az önvezető autók az elkövetkezendő évek egyik legizgalmasabb technológiáját jelentik. Az Nvidia bejelentette az új Nvidia Drive Xavier-t, amely több mint 9 milliárd tranzisztort tartalmaz, s így nyújtja a mesterséges intelligencia funkciók széles skáláját a járművekhez.

A Samsung viszont az új DRVLINE nyitott, moduláris hardver és szoftver alapú platformot kínálja az önvezető autók piacán.

A Sony bedobott három új okostelefont. A legérdekesebb közülük talán az Xperia XA2 Ultra, amelyik középkategóriás phabletként szokatlan elhelyezésű, kétobjektíves kamerát kapott a Sony legújabb Exmor RS érzékelőjével.