Világelső lett a magyar nemzeti atlasz angol nyelvű kiadása

 

A legrangosabb nemzetközi szakmai kitüntetést nyerte el Tokióban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földrajztudományi Intézet szerkesztésében megjelent Magyarország Nemzeti Atlasza - Természeti környezet című kötet angol kiadása.

A MTA közlése szerint a Nemzetközi Térképészeti Társulás (International Cartographic Association) júliusban rendezte meg Tokióban a Nemzetközi Térképészeti Konferenciát (International Cartographic Conference – ICC), amit hagyományosan kétévente tartanak. Az esemény keretein belül került sor a nemzetközi térképészeti kiállításra, amely mindig az előző két év legjelentősebb kartográfiai alkotásait vonultatja fel egy előzetes válogatást követően.

Hét kategória

Az MTA honlapján olvasható tájékoztatás szerint a nemzetközi szakmai zsűri hét kategóriában díjazta az elmúlt két évben megjelent térképészeti alkotásokat. Az első helyezést a kötet angol nyelvű kiadása az „Atlasz” kategóriában nyerte el. A kategória nyertese 2015-ben Hollandia, 2017-es díjazottja pedig Dél-Korea volt.

A közlés szerint a zsűri méltatásában kiemelte az átfogó atlasz kartográfiai sokszínűségét, amellyel Magyarország és környezetének természeti állapotát mutatja be infografikák, grafikonok és szöveges leírások kíséretében.

Angol nyelven is elkészült

Magyarország Nemzeti Atlaszának új kiadását 2018. szeptemberében mutatták be Budapesten az MTA Székházában, ezt követően 2019-ben jelent meg annak angol nyelvű változata. A négyrészesre tervezett Nemzeti Atlasz nagyméretű, reprezentatív kötete hazánk természeti környezetét mutatja be. Az új atlasz tartalma az MTA vezetésével, Kocsis Károly akadémikus főszerkesztésében készült. A munkában számos kormányzati szerv, háttérintézmény és egyetem is részt vett.

A csaknem kétszáz oldalas kiadvány egyrészt ismerteti a kőzet-, víz- és levegőburok állapotát, illetve az élővilág életterét, másrészt olyan szintetizáló fejezeteket, témaköröket is tartalmaz, melyek a természeti környezet és a társadalom összefonódását, kölcsönhatásait elemzik.