Eddig nem ismert összecsapásra utalnak a waterlooi csata helyszínén feltárt leletek

 

Eddig nem ismert összecsapásra utalnak azok a leletek, amelyeket a csatamezőn, a szövetséges erők egykori tábori kórházának helyszínén először végzett ásatásokon tártak fel a régészek.

Waterloonál Napóleon francia serege ütközött meg a szövetséges brit, németalföldi, német és porosz csapatokkal. A csatának sok tízezer halálos áldozata volt.

Az ásatásokat szervező Waterloo Uncovered közhasznú szervezet tájékoztatása szerint az egykori tábori kórház helyszínén amputált végtagok maradványaira bukkantak, továbbá puskagolyókat és egy francia ágyúgolyót is találtak – számolt be róla a BBC News.

A szakértők szerint az amputációkat az egykori Mont-St-Jean tábori kórház orvosai végezték. A feljegyzések szerint a kórházban mintegy hatezer sebesültet láttak el és több száz amputációt végeztek.

A régészek eddig négy amputált láb csontjait ásták ki. Az egyik csonton egy borzalmas sebesülés emléke látható, egy másik pedig a sebész fűrészének nyomait viseli.

A szakértők szerint az orvosok a sebesült katonák életét akarták megmenteni a végtagok amputálásával. Az előkerült csontokat most tüzetesebben megvizsgálják.

A régészek a feltárás helyszínének mindkét oldalán találtak puskagolyókat, ami arra utal, hogy a tábori kórháznál a feljegyzésekben nem szereplő harc folyhatott.

Egy 2,7 kilogramm súlyú francia ágyúgolyót szintén kiástak a helyszínen, 60 méterre a szövetséges csapatok vonalai mögött, ebből arra következtettek a régészek, hogy Napóleon közel járt hozzá, hogy megnyerje a csatát.

A régészekhez veterán katonák is csatlakoztak az ásatáson. A feltárástól azt remélik, hogy sikerül jobban megérteni, mi történt 1815. június 18-án Waterloonál.