Csökken Afrika elefántjainak orvvadászata, de még mindig aggódnak az állatvédők

 

Az évenkénti halálozási arány a 2011-ben még több mint 10 százalék volt, amely 2017-re 4 százalék alá csökkent, de a kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a jelenlegi szint még mindig tarthatatlan, és súlyos következményei lehetnek a kontinens állataira nézve.

Csökken az elefántok orvvadászata Afrikában egy tanulmány szerint, amely a Nature Communication oldalán jelent meg.

Becslések szerint 350 ezer elefánt él a fekete kontinensen, de évente 10-15 ezer esik orvvadászok áldozatául.

A Yorki, a Freiburgi Egyetem, valamint az Egyezmény a veszélyeztetett és vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről egy csapatot alkotva 29 ország 53 védett helyét vizsgálta meg 2002 és 2017 között.

Megállapították, kevesebb állat esett orvvadászok áldozatává, ami összefüggésben lehet azzal, hogy csökkent Kínában az elefántcsont iránti kereslet. A szám az elefántcsont-kereskedelem betiltása előtt kezdett el esni az országban, 2017-ben.

„ Visszaesést látunk az orvvadászatot illetően, ami nyilvánvalóan nagyon jó hír, de még mindig azt gondoljuk, tarthatatlan, hogy csökken az elefántok populációja” – mondta Dr. Colin Beale, a Yorki Egyetem tanulmányának társszerzője.

A Freiburgi Egyetemen dolgozó Severin Hauenstein azt mondta: „Pozitívan alakul a helyzet, de nem kezelhetjük úgy a dolgot, mintha ezzel vége is lenne az orvvadászatnak. A politikai környezet néhány változása után csökken a törvénytelenül megölt elefántok száma, de ahhoz, hogy meghozhassuk a megfelelő védelmi intézkedéseket, meg kell értenünk azokat a folyamatokat, amelyek az illegális elefántvadászatot működtetik” – olvasható a The Guardian oldalán.