Sikeresen szétválasztottak egy sziámi ikerpárt

 

A zágrábi Rebro kórház orvoscsoportja sikeresen szétválasztott egy sziámi ikerpárt, akik a mellkasuknál és a hasuknál voltak összenőve – közölte a helyi sajtó csütörtökön.

A tizennégy órán át tartó beavatkozásban – amely két hónappal ezelőtt történt – 23 orvos vett részt, sebészek és altatóorvosok is. A sikeres műtétről azonban csak szerdán számoltak be sajtótájékoztatón a kórház orvosai.

A két kislány koraszülött volt, és az orvosok hat hétig küzdöttek az életükért. Bár a csecsemők még túl kicsik voltak, mindössze 3600 grammosak összesen, a műtétet már nem lehetett tovább halogatni. Az egyik ikerpárnál szívelégtelenség lépett fel, a másiknál pedig vizelési problémák – közölte a kórház.

Tomislav Luetic vezető sebész a sajtónak elmondta: rendkívül bonyolult műtétről volt szó, a kislányoknak közös volt a májuk és a vékonybelük egy része. Azóta azonban Kristina és Valentina is jól van, a súlyuk megkétszereződött, külön-külön 3,5 kilósak – mondta. Hozzátette: felépülésükben fontos szerepük volt a nővéreknek is, akik mindvégig ápolták a csecsemőket.

Az ikrek nehéz küzdelmen vannak túl, de még vár rájuk néhány műtét, többek között a hasfaluk bezárása, a kislányok ugyanis a szétválasztással a hasfelületük 30 százalékát elveszítették – hangsúlyozta az orvos, aki szerint a gyerekek nemsokára hazamehetnek.

A második olyan sziámi ikerpárról van szó a világon, akiknek a májuk és a vékonybelük nőtt össze. Az első ilyen ikerpárnál a műtét alatt az egyik csecsemő életét vesztette, a horvát kislányok azonban mindketten jól vannak. Egy úgynevezett iker-iker transzfúziós szindrómáról van szó, amely az egypetéjű, monochorialis ikerterhességben fordulhat elő – írták a helyi lapok.

A címlapfotó illusztráció.