Egy hétvége a földtudományok jegyében

 

A hétvégén a Földtudományos Forgatagon kiderül, mi lesz a jövő év ásványa és ősmaradványa, megrendezik az ország első geosüti sütőversenyét, és még a megújult Utazó Planetárium is bemutatkozik a nagyközönség előtt.

Az interaktív geokiállításon a földtudományi kutatással foglalkozó magyarországi állami és akadémiai kutatóintézetek, természettudományi gyűjtemények, felsőoktatási intézmények és vállalatok is bemutatkoznak november 10-én és 11-én – közölték a szervezők az MTI-vel.

A nemzeti parkok és geoparkok Magyarország legszebb felkereshető földtani látványosságait sorakoztatják fel, de geotúra ajánlatokkal is várják az érdeklődőket. A gyerekeknek tematikus játszóházzal, a fiataloknak és felnőtteknek pedig ismeretterjesztő filmekkel, előadásokkal készülnek, így a látogatók megfogható módon ismerkedhetnek meg az évmilliók történetével.

Mindezeken túl szó lesz a Mars-kutatásról és a talajtanról is, valamint dinolabirintus és ásványbemutató is várja a látogatókat. A szombati nyitónapon jelentik be, hogy mi lesz a jövő év ásványa és ősmaradványa.

Keresik az év geocukrászát

Hagyományteremtő szándékkal az első geosüti sütőversenyt is megrendezik azok számára, akiknek egy tortaszelet láttán földtani rétegek, a kúpforma tortán égő tűzijátékról pedig a Stromboli jut eszükbe. A versenyre öt kategóriában lehet nevezni: Tízéves a földtudományos forgatag, Az év ásványa a fluorit, Az év ősmaradványa a Balatonites, Kontinens-kontinens kollízió, valamint A Burgess-pala faunája.

A zsűri a találó jeligét, az ízletességet és ötletes megvalósítást díjazza. A győztes vándorserleget kap, és egy éven át viseli az Év Geocukrásza címet. A versenyre vasárnap 14 óráig lehet nevezni a helyszínre szállított süteményekkel. Az eredményhirdetés aznap délután lesz.

A címlapfotó illusztráció.