Aggasztó képet mutat egy felmérés a magyarok egészségéről

 

Ellentmondásos eredmények születtek a K&H biztos jövő indexében, amely a magyarok jelenlegi és jövőbeli egészségügyi állapotát is vizsgálta. A 30–59 éves magyarok több mint harminc százaléka arra számít, hogy nem éri meg a nyugdíjaskort, míg tizenhét százalékuk valószínűnek tartja, hogy kórházba kerül vagy otthoni ápolásra szorul idős korában.

Borúlátóan tekintenek a nyugdíjas éveikre

Ellentmondásos eredmények születtek a K&H biztos jövő indexében, amely a magyarok jelenlegi és jövőbeli egészségügyi állapotát is vizsgálta. Míg a 30–59 évesek több mint 40 százaléka úgy gondolja, hogy nyugdíjasként sokkal kevesebb egészségügyi problémája lesz, mint az átlagnak, addig a megkérdezettek csaknem 14 százaléka teljesen biztos benne, 17 százalékuk pedig valószínűnek tartja, hogy meg sem éri ezt a kort. A pesszimizmus főleg a férfiakra, a 30-as korosztályra, illetve a falvakban élőkre igaz.

Ugyancsak 17 százalékos azoknak az aránya, akik szerint rossz egészségügyi állapotuk miatt kórházba kerülnek majd idős korukra, és ugyanennyien gondolják, hogy elkerülhetetlen lesz az otthoni ápolás a nyugdíjas éveik során. Valamivel kevesebben, a megkérdezettek 15 százaléka tartja reálisnak, hogy az egészsége miatt idős otthonban kell töltenie nyugdíjas éveit.

Sokan betegen is dolgoznak

A megkérdezettek a jelenlegi egészségügyi helyzetükről is nyilatkoztak: 90 százalékuk eddig megúszta komolyabb baleset nélkül, mintegy 80 százalékuknak pedig még komolyabb betegsége sem volt.

A jó egészségért azonban a felmérés szerint kevesen tesznek: tízből hét ember bejár dolgozni betegen is, bár ebben a kérdéskörben megfigyelhetők regionális eltérések. A Kelet-Magyarországon élők mintegy 80 százaléka megy dolgozni a betegsége ellenére, a központi – Budapestet is magában foglaló – térségben azonban ennél kevesebben (több mint 65 százalék) tesznek így.

Kevesen járnak szűrővizsgálatokra

A többség ráadásul betegen sem feltétlenül fordul szakemberhez, 70 százaléka mondta ugyanis azt, hogy nem szívesen megy orvoshoz, inkább otthon lábadozik. Szűrővizsgálatokra is csak 55 százalék – inkább a nők – jár rendszeresen. Az idősebbek azonban komolyabban veszik a megelőzést: az 50-es korosztály kétharmada, a fiatalabbaknak kevesebb, mint fele fordul meg rendszeresen szűrővizsgálatokon.

Tízből hatan állították azt, hogy legalább napi hét-nyolc órát alszanak. Hetente a válaszadók kevesebb, mint fele sportol rendszeresen. Leginkább a harmincasok szakítanak időt a sportra, legkevésbé pedig a falvakban élőknek jut idejük a testmozgásra.