Megújul a soproni bányászati múzeum

 

Több mint 50 millió forintból fejlesztik, és a tervek szerint új kiállítási terekkel és tárgyakkal is bővül az intézmény. A fél évszázada működő múzeum egy pályázaton nyerte a támogatást.

A Központi Bányászati Múzeum igazgatója, Kovácsné Bircher Erzsébet az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hogy augusztusban kezdődött a felújítás. Első lépésben a központi fűtést és a mellékhelyiséget újították fel, és festés, valamint akadálymentesítés is szerepelt a teendők között.

Áprilistól új kiállítótereket alakítanak ki, ahol kevés tárgyat annál több magyarázattal látnak majd el – tette hozzá.


A 61 éves kor nagyon szépen hangzik, de a tárlat a hetvenes években már átesett egy alapos felújításon. Az épület mai struktúrája akkor alakult ki. Az állandó kiállítás 2000-ben készült el, azóta folyamatosan fejlesztenek. 2002-ben megnyílt egy gyermekeknek szóló látványbánya, néhány éve pedig egy interaktív látványtárat adtak át – mondta az igazgatónő.

Kovácsné Bircher Erzsébet szerint a tárlat azért izgalmas, mert egy olyan világról árulkodik, amelynek mára kevés nyoma maradt. Az anyag jórészt a történelmi Magyarország bányászatáról szól, a kiállítás egy része a Selmeci Akadémiáról áthozott tárgyakból áll. A hatvanas években az akkori igazgató jelentősen kibővítette a gyűjteményt, de a mostani vezetés is tesz ezért. A tárgyak, fotók azonban egyre nehezebben beszerezhetők – emlékeztetett.

A bányászat gazdag szakma volt – nemcsak pénzügyi, hanem kulturális értelemben is. Ha ma meglátogatjuk a Felvidéket vagy Erdélyt, akkor szép és tehetős bányavárosokat láthatunk. „Ennek a szakmának fantasztikus tárgyi és művészeti anyaga maradt fenn” – mondta a múzeum igazgatónője.

A Központi Soproni Bányászmúzeum november 11-én zárt be, és jövő ősszel nyit ki ismét.