Ma adják át a Petőfi Zenei Díjakat

 

Kedden adják át harmadik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat. A helyszín ezúttal a zamárdi Strand Fesztivál; a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös díját nyolc kategóriában ítélik oda. Azt már korábban bejelentették, hogy az életműdíjat Tátrai Tibor kapja.

Az elismeréseket Az év dala, Az év zenekara, Az év női előadója, Az év férfi előadója, Az év videoklipje, Az év felfedezettje, Az év dj-je és Az év koncertje kategóriában adják át. A Petőfi Zenei Díjra a legtöbb, négy jelölést a Blahalouisiana kapta.

A díj a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő szereplőit ismeri el. A Petőfi Sándort egy mikrofonnal a kezében ábrázoló alkotás, Verebélyi Diána képzőművész munkája bronzból készült és kristálytalapzaton áll. A jelölés alapját a Petőfi Rádióban 2017. március 1. és 2018. március 1. között legtöbbet játszott 150 magyar dal képezte, közülük választotta ki a kategóriák öt-öt jelöltjét a zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló kétszáz fős szakmai testület. A jelöltekre július 26-ig lehetett szavazni a www.petofilive.hu oldalon és a szakmai testület is újra voksolt. A végeredményt a szavazatok összessége adta.

A kétórás showműsorban fellép együtt lép színpadra Tátrai Tibor és az Ivan and the Parazol, a Random Trip négy énekesnővel – Lábas Viki, Tóth Vera, Jónás Vera, Sena – egészül ki, extra produkciót láthat a közönség Ákostól és a Wellhellótól is. Fellép továbbá a Kelemen Kabátban, a Nagy-Szín-Pad! 2018 győztese, az Apey and the Pea, A Dal 2018 akusztikus versenyét megnyert Leander Kills és a műsorban hangzik el először élőben a Petőfi Zenei Díj dala a Cloud 9+ és Járai Márk előadásában. A műsor nemzetközi sztárvendége a brit Dj Sigala és színpadra lép a Punnany Massif is, amely 15 éves születésnapját ünnepli a Balaton partján.

A Petőfi Zenei Díj gálát az M2-Petőfi TV, a Petőfi Rádió és a petőfilive.hu egyaránt élőben közvetíti.