Jövőre ismét Budapestre jön a világhírű metálzenekar

 

Jövőre tizenkettedszer is eljön Magyarországra a Dream Theater. A világhírű amerikai progresszív metálzenekar 2020. február 8-án a Papp László Budapest Sportarénában ad mintegy háromórás koncertet.

A Dream Theater az idén februárban megjelent, Distance Over Time című, immár tizennegyedik stúdióalbumához kapcsolódó európai turnéján eljátssza húsz évvel ezelőtt kiadott, ma már klasszikusnak számító lemeze, a Metropolis Pt. 2: Scenes From A Memory számait, valamint ismert slágereit is – közölték a szervezők az MTI-vel.

A progrock csapat, amelyet eddig kétszer jelöltek Grammy-díjra, és mintegy 15 millió lemezt adott el, 2020 eleji turnéján tizenhat országban huszonnyolc koncertet ad.

A Dream Theaterben mára két alapító tag maradt, John Petrucci gitáros mellett John Myung basszusgitáros. Mellettük James LaBrie énekel, Jordan Rudess játszik billentyűs hangszereken, Mike Mangini pedig dobol.

Az együttes a tagok kimagasló technikai tudásáról, többtételes dalszerkezeteiről, valamint erőteljes koncertjeiről ismert.

A zenekar eddig tizenegy alkalommal játszott Magyarországon: először 1998-ban, legutóbb idén a Fezen fesztiválon.