Beethoven életművének legszebb darabjai a martonvásári kastélyparkban

 

A Nemzeti Filharmonikusok a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában Beethoven életművének legszebb, legkülönlegesebb darabjait szólaltatják meg július 13-tól három szombaton át.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) közleménye szerint az idei nyitókoncert az Ah! perfido koncertáriával kezdődik, majd a IV. (B-dúr) szimfóniát hallhatja a közönség. Az előadás második felében Beethoven formabontó műve, a Karfantázia csendül fel. Az esten Szakács Ildikó, a Magyar Állami Operaház szopránja mellett Ránki Fülöp zongoraművész és a Nemzeti Énekkar is közreműködik Somos Csaba karigazgató vezényletével.

A második hangverseny július 20-án lesz, ekkor Beethoven Egmont-nyitánya mellett a III. (c-moll) zongoraverseny és a VIII. (F-dúr) szimfónia csendül fel. Közreműködik Fejérvári Zoltán (zongora), vezényel Halász Péter.

A zárókoncertet július 27-én rendezik. Az est folyamán Beethoven D-dúr hegedűversenyét és az V. (c-moll, “Sors”) szimfóniát hallhatják az érdeklődők Ábrahám Márta (hegedű) közreműködésével, Hamar Zsolt vezénylete mellett.