Szombaton lesz A Dal 2019 második válogatója

 

Szombaton folytatódik A Dal 2019: a dalválasztó show második adásában ismét tíz előadó lesz látható és hallható a Duna Televízió és a Duna World képernyőjén.

Szombaton lép színpadra az Acoustic Planet (daluk címe: Nyári zápor), Diana (Little Bird), a Fatal Error (Kulcs), Gotthy (Csak 1 perc), Hajdu Klára (You’re Gonna Rise), Heatlie Dávid (La Mama Hotel), a Middletonz (Roses), a Sign (Ő), Vavra Bence (Szótlanság) és a yesyes (Incomplete) – közölte az MTVA sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.

A múlt szombati első válogatóban Szekér Gergő Madár, repülj! című dala, valamint Oláh Gergő előadásában a Hozzád bújnék egyaránt 41 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől összesen. 39 ponttal jutott tovább Antal Tímea feat. Demko Gergő dala, a Kedves Világ!, negyedikként a Konyha együttes és a Százszor visszajátszott 38 ponttal, ötödikként pedig a Nomad zenekar A remény hídjaival, 35 ponttal. A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival DENIZ és az Ide várnak vissza című dal lett, így ő is bekerült az elődöntőbe.

A dalválasztó show zsűrijében Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő, Vincze Lilla előadó, dalszerző, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa és Nagy Feró, énekes, szövegíró, a Beatrice frontembere szerepel.

Az ötödik zsűritag idén is a közönség, amely pontozhatja a dalokat és szavazhat kedvencére SMS-ben. Az érdeklődők A Dal 2019 honlapján, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán már az adások előtt megismerkedhetnek az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.

A Dal műsora után közvetlenül, szombaton 21 óra 40 perctől A Dal Kulissza következik, amelyben az előadók és a zsűri is részletekkel szolgál a produkciókról.

A Dal 2019-be harminc produkció jutott be. Az első három válogatóból hatan-hatan, összesen tizennyolcan kerülnek a két elődöntőbe, amelyeket február 9-én és 16-án tartanak. A február 23-i döntőbe nyolc versenyző jut be.

Szombatonként 19 óra 30 perctől a két műsorvezetővel, Dallos Bogival és Fehérvári Gábor Alfréddel, Freddie-vel kereshetik a Duna Televízió és a Duna World nézői Magyarország legjobb dalát.