Boldog születésnapot! 75 éves a Magyar Rádió Zenekara

 

Az évforduló alkalomból pedig a Zeneakadémia Nagytermében adott ünnepi koncertet az MR Szimfonikus Zenekara.

A koncerten a régi és az aktív zenészek együtt álltak színpadra, a műsort Vásáry Tamás és Kovács János vezényelte – hangzott el az M5 csatorna kulturális híradójában.

A műsorban Dohnányi Ernő Ünnepi Nyitánya is elhangzott, amelyet 1923-ban komponált a zeneszerző, aki 20 évvel később, 1943-ban hívta életre a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát.

“A háborús években és időkben vigaszt nyújtott az embereknek, békében pedig valami olyan értéket, amit senki más nem tud adni, mert ez a zenekar olyan különleges tudás birtokában van, amit csak a stúdiókban lehet megszerezni” – mondta Igric György, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek művészeti vezetője.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara ad koncertet a Csak tiszta forrásból című gálaműsorban - amely Bartók Béla és Kodály Zoltán zeneszerzők szellemi örökségét idézi fel - a Müpa-ban (korábbi nevén Művészetek Palotája). MTVA Fotó: Zih Zsolt

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara ad koncertet a Csak tiszta forrásból című gálaműsorban a Müpa-ban  (MTVA Fotó: Zih Zsolt)

A zenekar a megalakulása óta eltelt 75 év alatt a zenetörténet összes korszakából merített, idén január óta pedig 20 magyar kortárs szerző művét vette fel. “A kortárs zenéért talán nincs még egy zenekar, amely ennyit tett volna, hiszen az elmúlt 75 évben talán a legtöbb kortárs magyar szerző művét szólaltatta meg” – fűzte hozzá a vezető.

Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője úgy fogalmazott: “a rádiózenekar mindig is Magyarország egyik legkiválóbb együttese volt és a nemzetközi zenei életben is fontos szerepet tölt be, Magyarországon pedig egyedülálló tulajdonképpen az a feladat, amit ellát”.
A zenekar a következő évadokban is világnagyságok vendégszereplésével készül közönségének, mások mellett Carlo Montanaro olasz karmestert is meghívták Magyarországra.