Szerdán a Mátyás-templomban ad koncertet a Magyar Rádió Énekkara

 

A Mátyás-templomban koncertezik a Magyar Rádió Énekkara október 31-én, a hangverseny érdekessége, hogy a kórust a párizsi Notre-Dame-székesegyház karnagya vezényli – mondta Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője az M1-en, kedden.

Elmondta: a Notre-Dame 25 évesen kinevezett karnagya, Henri Chalet vezényletével mutatják be a legendás katedrális utolsó évszázadának kompozícióit, felhasználva a templom különleges adottságát, a két orgonát, amely a budavári Mátyás-templomban is rendelkezésre áll, és Hock Bertalan és Deák László szólaltatja meg.

A koncert első felében két kortárs mű hangzik el, Yves Castagnet Messe Salve Regina című darabját Jean-Charles Gandrille Magnificatja követi, amely nemrég egy németországi komolyzenei fesztiválon nyert közönségdíjat – fűzte hozzá.

A harmadik misének, Louis Vierne Messe solennelle című darabjának magyar vonatkozása is van, hiszen a szerző tanárának, Charles-Marie Widornak édesapja 1830-as évek elején vándorolt ki Magyarországról Párizsba – jegyezte meg Kovács Géza.

A koncertet a Bartók Rádió élőben közvetíti.