Különleges pillanat: az Operettszínház Marosvásárhelyen

 

A Budapesti Operettszínház fennállása óta először lép fel Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színházban. A chicagói hercegnő című előadás három ízben kerül a közönség elé.

Az Operettszínház a Vásárhelyi Forgatag keretében játssza háromszor Kálmán Imre művét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, a jegyek mindhárom alkalomra nagyon hamar elkeltek.

A marosvásárhelyi színházban pénteken tartott sajtótájékoztatón Lőrinczy György főigazgató elmondta: különleges pillanat ez számukra, hiszen a produkció több alkotója is erdélyi származású. Hangsúlyozta: a társulat szereti ezt a különleges képi világgal rendelkező előadást, és kíváncsiak, miként fogadja a marosvásárhelyi közönség, amely pénteken este, majd szombaton két alkalommal tekintheti meg a produkciót.

A marosvásárhelyi születésű Béres Attila rendező Erdélyhez való viszonyáról beszélt, elmondta, hogy továbbra is Marosvásárhely jelenti számára az otthont. Kiemelte: büszke az előadásra és örül annak, hogy szülővárosában is bemutathatják. A sepsiszentgyörgyi születésű Dancs Annamari színésznő is azt emelte ki, hogy rendkívül nagy élmény számára Marosvásárhelyen játszani, ahol pályafutása elején is fellépett.

A Budapesti Operettszínház épülete, a Nagymező utca 17. sz. előtti sétálóutcában látható Kálmán Imre zeneszerző, karmester szobra, Veres Gábor szobrászművész 2007-ben felállított alkotása. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Képünk illusztráció:  a Budapesti Operettszínház épülete előtt  Kálmán Imre zeneszerző, karmester szobra (Fotó:  MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)

A chicagói hercegnőt alakító Bordás Barbara az előadás sokféle stílusáról beszélt, amiért úgy érzi, hogy nagyon kötődik a személyiségéhez. Szulák Andrea különleges ajándéknak érzi, hogy a rendező és Lőrinczy Attila dramaturg kifejezetten az ő számára hoztak létre egy teljes szerepet, és meggyőződését fejezte ki, hogy az operett műfaját nem kell újraértelmezni, hanem megfelelő színvonalon kell előadni, mai érzésekkel és gondolatvilággal kell feltölteni, és így “ma is lehet menő” az operett.

Magyar állami támogatás nélkül nem jöhetett volna létre a három marosvásárhelyi előadás, hiszen összesen 123 emberrel érkeztek, a költségeket pedig lehetetlenség előteremteni pusztán jegybevételekből – hangsúlyozta Lőrinczy György.
A főigazgató hangoztatta: boldogan jönnek a Kárpát-medencei vendégjátékokra, és mindig arra törekszenek, hogy a közönség ugyanolyan jó előadást láthasson Erdélyben is, mint Budapesten. Úgy vélte, gyakoribb vendégjátékokra nyújtanának lehetőséget a tavaly újból megnyitott Kálmán Imre Teátrumba tervezett előadások, amelyek kisebb méretűek, ezért könnyebb az utaztatásuk.

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója is reményét fejezte ki, hogy az Operettszínház vendégjátéka egy kezdet, amelynek lesz folytatása.