Hazaért az AWS zenekar

 

Délután hazaérkezett az AWS Portugáliából. A zenekar tagjai fülig érő szájjal jöttek ki a rajongók és az újságírók elé a reptéren.

Szép volt AWS –így üdvözölték a rajongók a zenekart a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A fiúkat a családtagok és a fotósok fogták közre. Fülig érő szájjal pózoltak a kamerák előtt. Bár az elmúlt két héten nem volt megállásuk, kőkeményen dolgoztak, ennek ellenére szívből örülnek, hogy részt vehettek a versenyen. És ezután sem pihennek.

„Nagyon-nagyon sok koncertünk van. Hála Istennek nagyon sokat játszunk a nyáron. És ezenkívül a Budapest Parkban lesz egy hatalmas nagy koncertünk az Apey & the Pea és a KIES zenekarral. És meghívtak minket a Wacken Open Aierre, ami a világ egyik legnagyobb metálfesztiválja, amit gyerekkorunkban könnyes szemmel néztünk végig; hála istennek most egy álom vált valóra. Ezenkívül nagylemezt írunk, ami 2018 szeptemberében fog megjelenni” – mondta Siklósi Örs énekes.

Rátonyi Kriszta és Freddie másodjára kommentálták az Eurovíziós Dalfesztivált. Azt mondták, a verseny alatt végig nagyon jó volt a hangulat.

„Bármikor, amikor megérkeztünk akár oda, ahol a sajtó munkatársai voltak, vagy ahol a delegációk, kapásból mindenki elkezdte veregetni a vállunkat, mindenki metálvillát mutatott. Vagy ha a fiúk megjelentek bárhol, akkor látszott, hogy nagyon szeretik őket” – fogalmazott Rátonyi Kriszta.

Az AWS sorozatban nyolcadszor juttatta Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. A fúik 93 pontot zsebeltek be. A versenyt Izrael nyerte meg.