Halász Judit: Azt szeretném, hogy örüljenek az emberek

 

Nemcsak az előadóművész ünnepelt a közelmúltban kerek évfordulót, hanem Mirr-Murr, a kandúr is. Az ikonikus mesefigura idén lesz 45 éves.

Az MTV 1973 augusztusában kezdte el sugározni a gyermekprogramot. Halász Judit az évforduló alkalmából interjút adott a Kossuth Rádió Szombat délelőtt című műsorának. A művésznő szép időszakként emlékszik vissza a kezdetekre. Ekkor még csak 7 epizódosra tervezte a sorozatot Csukás István, az alkotó. A nagy sikerre való tekintettel végül négy évadot és 52 epizódot forgattak le a bábmacska kalandjaiból.

Halász Judit első lemeze szintén 45 évvel ezelőtt jelent meg. A rövid időn belül aranylemezessé váló Kép a tükörben című album eredetileg nem kifejezetten a gyerekeknek készült, de nagy sikert aratott körükben, így jött a folytatás.

Az énekesnő művészi küldetéséről is vallott az interjúban. Azt szeretném, hogy örüljenek az emberek, és ha ez minimálisan sikerül nekem ebben a műfajban, akkor az nekem is öröm – fogalmazott Halász Judit. Fantasztikus érzésnek tartja, hogy amikor bemegy a színpadra egyszerre csak elhallgat az a sok gyerek, akik pillanatokkal korábban még önfeledten kiabáltak, kacagtak, futkároztak.

A gyerekek Magyarországon elsőként Halász Juditot választották meg – a lengyel gyerekek által alapított – Mosoly-rend lovagjának. A kitüntetést másodszorra Janikovszky Éva kapta, akivel számos gyermekpárti ügyben emelték fel együtt a hangjukat, így nagyon örültek ennek az egybeesésnek.

Az énekesnő az UNICEF Magyar Bizottság Jószolgálati nagyköveteként is képviselte a gyerekek ügyét, pl. az egyik koncertbevételét árvízkárosultaknak ajánlotta fel, de a művészettől függetlenül is abszolút gyerekpárti.