Telt ház fogadta a magyar fiúkórust Sanghajban

 

Sanghajban vendégszerepelt az Egri Érseki Fiúkórus. A magyar kultúra napjára hívták meg őket, ugyanis Kínában egyre több embert érdekel hazánk kultúrája. A csapatot most is telt ház fogadta – hangzott el az M1 délelőtti műsorában.

A magyar kultúra napja alkalmából január 23-án telt házas, nagy sikerű koncertet adott az Egri Érseki Fiúkórus Sanghajban, a Hugyecz László által tervezett Moore-emléktemplomban.

Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa immár harmadik alkalommal szervezett új évi koncertet a magyar kultúra napjához kapcsolódva, ugyanis a januári magyar zenei események rendkívül népszerűek Kínában. 2016-ban és 2017-ben is telt házas közönség előtt lépett fel az Angelika Leánykar, illetve Vásáry André operaénekes.

A koncerten Kodály Zoltán, Kocsár Miklós, Karai József és Halmos László művei is elhangzottak. A rendezvényt Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa szervezte a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával.