A Dal 2018 - Frenreisz Károly szerint fontos a bemutatkozási lehetőség

 

Fontos, hogy legyen bemutatkozási lehetőségük a magyar zenei élet szereplőinek, a fiatal zeneszerzőknek, szövegíróknak, együtteseknek - mondta Frenreisz Károly, a Dal zsűritagja szombaton az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: zsűritagként a kritika mellett azt is szeretné elmondani, mi tetszett neki a produkcióban. A zsűri a válogatás során 384 dal pályaművet hallgatott meg, ebből választotta ki a műsorba jutókat, az adásban a zsűri pontozása végén a közönség is szavaz – mondta Frenreisz Károly. Felidézte, hogy Youtube csatornán már látható a 34 versenydal.

A műsorban szólt arról is, hogy személy szerint annak a híve, hogy Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon olyan speciális produkció képviselje, amely ha ott nem is nyer, de sokáig emlékeznek rá.

dal2018logo