Izgalmas lemezbemutatókat tartanak a Fonóban

 

Három parádés lemezbemutatóval köszönti a telet november végén a Fonó Budai Zeneház.

November 24-én Csizmadia Anna lemezbemutató koncertjével indul a sor, majd Balázs János  zongorázik november 27-én, két nappal később pedig Hideg Anna, Ördöngölő című lemezének bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők.

Csizmadia Anna neve, a 2012-ben megrendezett Fölszállott a páva népzenei vetélkedő által lett ismert, melyen a szóló ének és hangszer kategóriának győztese lett. Kupuszina, az a hagyományőrző Nyugat-bácskai falu, melyben született és nevelkedett. Az élő énekszó adott volt Anna szülőházában, ugyanis édesanyja mindig énekelt, s teszi azt a mai napig.

Édesanyjával énekel Anna

Az együtt éneklés örömét, tehát már gyermekként megtapasztalhatta, a „gyökérzetet” tartja fontosnak, melyből az ember, élete végéig táplálkozik. Annának az útját sokban befolyásolja, ennek a „gyökérzetnek” a megtartó ereje.

A Szabadkai Zeneiskola befejezése után 2011-ben, felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi-ének szakára, melyet 2016-ban elvégzett. Fontosnak tartja a népdalokban, azt az archaikus megfogalmazást melyet őseink ránk hagytak, s amely ma is tanít, formál bennünket, örömet okoz nekünk és vígasztal. 2014-ben Junior Prima díjban részesült, és még abban az évben, átvehette Vajdasági Magyar Művészeti Díjat is. Anna célja, Őseink ránk hagyott kincsének továbbadása, minél több emberhez való eljuttatása.

anna

„2017 nyarán kezdtük meg a stúdiómunkát, zenésztársaimmal. A lemezt az autentikus magyar népzene alkotja. Főként szűkebb pátriám anyaga került rá, de ez mellett hallható lesz majd Somogy ország népzenéje, a Palócföld számomra legkedvesebb dallamai, valamint a megfoghatatlan Gyimesek lélekszorongató keservesei is. Olyan csodálatos zenészek mellett énekelhettem, mint a Fokos zenekar, Brasnyó Antal, Balogh Kálmán, Juhász Zoltán és nem utolsó sorban édesanyám” – részletezte Anna.

A kortárs zene kedvelői is is megtalálhatják számításukat

November 27-én este nyolc órától Balázs János, Liszt Ferenc díjas zongoraművész játssza Dubrovay László műveit.

Balázs János egyébként két éve Dubrovay László összes zongoraművét feljátszotta korongra, amely a Fonó kiadásában jelent meg. A kiadvány igazi kuriózum lett a lemezpiacon a kortárs zene kedvelői számára. A cím persze csak az adott pillanatban volt igaz, hiszen a termékeny szerző azóta újabb műveket írt, amelyek még kiadásra várnak. A Liszt- és Príma díjas zongoraművész most ezek közül, valamint a már megjelent albumról válogat Fonó-béli koncertjén, ahol már több ízben lépett fel családias hangulatú, beszélgetős koncerteken.

MTI fotó: Mohai Balázs

MTI fotó: Mohai Balázs

A koncerten részt vesz Jávorkai Sándor (hegedű) és Jávorkai Ádám (cselló), akik számára Dubrovay László komponált egy hegedű-cselló duót.

Dubrovay László Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára és a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. A Kossuth-díjat műfajgazdag, a magyar zenekultúra élő folyamatosságához harmonikusan illeszkedő egyéni hangú műveiért, a magyar hagyományokból származó zenei elemeket a legújabb komponálási technikákkal, hangkutatási eredményekkel és a hangszerek új játéktechnikai lehetőségeivel ötvöző munkássága elismeréseként vehette át.

Hideg Anna húszéves jubileumát ünnepeljük

November 29-én este kilenc órakor az egyik legismertebb adatközlő énekes, az ördöngösfüzesi Hideg Anna lemezbemutatójára kerül sor a Fonóban a Fonó Szerda táncház keretében.

HidegAnna.kicsi

Pontosan húsz évvel ezelőtt jelent meg Hideg Anna első lemeze Magyarországon. A lemezre akkor ismert repertoárjának gyöngyszemei kerültek, Pikó és bandájának zenei kíséretével. Sok év áldozatos munkájának eredménye, hogy a kivételes nótafa személyi monográfiája is kiadásra került Annus néni daloskönyve címmel, az Ördöngös Népzenetanoda gondozásában.

A nemrégiben megjelent szép kivitelű, könyvbe ágyazott, Ördöngölő című lemezen ördöngösfüzesi magyar és román népzenei különlegességek hallhatók. A lemezen közreműködik: Hideg Anna, Havay Viktória (ének), Jékely Gáspár „Pikó” (hegedű) és a Horsa Banda.

Megújul a Fonó

Emlékezetes, hogy Hoppál Péter bejelentette, hogy a kormány 50 millió forintot biztosít a Fonó Budai Zeneház felújításának előkészítésére.

“A világ legjobb világzenei kiadói közé is tartozó Fonó főhajtást érdemel. Tevékenységét erősíti, hogy az UNESCO a táncházmozgalmat és a Kodály-módszert is felvette a védett szellemi kulturális örökségi listára. A Fonó épülete felújításra szorul” – indokolta Hoppál Péter a kormánydöntést, amely a kivitelezéshez szükséges tervek elkészítésére 50 millió forintot adott.

Mint kifejtette, a Fonó Budai Zeneház terei, infrastruktúrája, hangtechnikai eszközei egyaránt felújításra és fejlesztésre szorulnak, a november 8-i kormányhatározat ezért vette fel a Fonót a kulturális intézmények felújítási programjába. Az MTI információi szerint jövő nyáron indulhatnak a munkálatok, várhatóan a felújítás alatt is működik a pezsgő programéletet lebonyolító budai ház.

A címlapkép illusztráció.