Így varázsolnak friss hangot a régi filmek alá

 

A Rádióarchívumban modern technikával történik a régi hanganyagok restaurálása. A szennyeződések eltávolítása után a digitalizáció, majd a hanganyag megtisztítása következik.

A Rádióarchívumban a restaurálás 1995-től zajlik. Az ehhez szükséges eszközök beszerzése, a technológiai folyamat kidolgozása 2000-ig megtörtént. A munka minőségét mutatja, hogy a vietnami tévétől, a Bayerische Rundfunktól (Bajor regionális közszolgálati médium), de a BBC-től is jártak Magyarországon szakemberek, hogy a módszereket és a modern eszközöket tanulmányozzák.

A képkockákat filmszalagra rögzítik. Hasonlóan történik ez a hanggal is: valamilyen hordozóra (régen lemez, optikai szalag, mágnesszalag, CD stb.) rögzítik a hangot.

Hangszalag az archívumban (Fotó: MTVA)

Hangszalag az archívumban (Fotó: MTVA)

A restaurálás első része a mechanikai előkészítés. A hanghordozót olyan fizikai állapotba kell hozni, hogy a hang lejátszható legyen. Szemrevételezés, a sérülések detektálása után lemezek esetében ez történhet ultrahangos tisztítással, a lakkréteg helyreállításával, illetve a barázdákból el kell távolítani a szennyeződéseket. Ennek szintén több módja van, desztillált vízzel vagy speciális tisztítóhabbal végezhető.

Ultrahangos tisztítóberendezésben a lemez (Fotó: MTVA)

Ultrahangos tisztítóberendezésben a lemez (Fotó: MTVA)

Szalagok esetében egészen más a helyzet. Vannak olyan típusok, melyek a nedves levegő hatására lejátszhatatlanná válnak. Ezeket először „ki kell sütni”, azaz 53 Celsius-fokon 5 órán keresztül inkubátorban szárítani ahhoz, hogy a lejátszáshoz megfelelő legyen a szalag minősége.

A tisztítás után következik a digitalizáció, azaz a hang digitális átjátszása és eltárolása. Ehhez természetesen le kell játszani a hanghordozókat, amihez megfelelő berendezésre van szükség. A hasznos hanganyagot veszik föl a szakemberek számítógéppel – a hasznos területen kívül kis elő-és utózajjal -, ami éppen olyan egyedi a hanghordozók esetében, akár az embereknél az ujjlenyomat.

Az archívumban nem a lehető legjobb minőség előállítása a cél, hanem az eredetit leginkább megközelítő állapot reprodukálása. Vannak olyan hanghordozók, például a lakklemezek, melyekből egy-egy darab található az archívumban, tehát ezek kordokumentumok, melyek az adott kor technológiai fejlettségéről is információval szolgálnak.

Ezért kell szem előtt tartani a restaurálás etikáját. A folyamat során szoftveres eszközökkel kitisztítják a hangzást: eltávolítják a zörejeket, sercegést, recsegést és a hangfelvételi hibákat. De a félbehagyott levegőt vagy az elfojtott köhögést – mivel ezek részei az eredeti felvételnek – nem tüntetik el, jóllehet a technológia ezt lehetővé tenné. A restaurálás következtében a beszéd is érthetőbbé válik, plasztikusabb lesz a hangzás.

Szakember és szoftver munka közben: zajlik a digitális restaurálás (Fotó: MTVA)

Szakember és szoftver munka közben: zajlik a digitális restaurálás (Fotó: MTVA)

A zajcsökkentés valamilyen szinten természetesen automatizálható, de akárcsak a filmek esetében, nem szabad túl érzékenyre állítani a szoftvert, nehogy hasznos terület vesszen el a hangból. Így viszont csak a nagy hibák tűnnek el a felvételről, a többi a szakemberek tudásán és érzékenységén múlik.

A végeredményt egy 16 mm-es filmre forgatott, ritkaságnak számító felvételen mutatjuk: Fischer Annie, a XX. század egyik legnagyobb zongoraművésze Beethoven Esz-dúr zongoraversenyét adja elő.

S hogy mi történik manapság a Rádióarchívum műhelyeiben? A normál 78-as lemezek megmentése, illetve a filmek hangjának restaurálása zajlik. Ez utóbbit többek között az M3.hu műsorán a nézők is nap mint nap megtapasztalhatják.