Ezüstérmes lett a Piedone nyomában a VI. Savaria Filmszemlén

 

Pár napja Rómában telt házas bemutatója volt a Piedone nyomában című, Bud Spencer olasz színész életéről szóló filmnek, amely a közmédia támogatásával készült, most viszont idehaza értékelte a szakma az alkotást. A VAS-FILM Fesztivál aranyérme után ezúttal ezüstérmet szerzett a film a VI. Savaria Filmszemlén.

A rendezvény főszervezője, Lovass Tibor a megnyitón elmondta: az idén minden eddiginél több, 202 film indult a megmérettetésért, a zsűrinek összesen 77 órányi anyagot kellett végignéznie. Lovass Tibor úgy fogalmazott: „A hatéves filmszemle immár iskolaéretté vált és megfontolandó, hogy Szombathely egy saját filmakadémiát alapítson, képzésekkel, nyári kurzusokkal” – olvasható az esemény sajtóközleményében.

(Fotó: Várhelyi Klára)

Balról a második: Király Levente, az M5 kiemelt szerkesztője, a film rendezője (Fotó: Várhelyi Klára)

A szemlén négy kategóriában mérettettek meg az alkotások. A legtöbb versenymű dokumentumfilm kategóriában érkezett. Török Zoltán A fehér szarvas című alkotása érdemelte ki az első díjat. Király Levente, az M5 kiemelt szerkesztőjének Piedone nyomában című filmje került a második helyre. A harmadik helyezett Az utolsó lombik című dokumentumfilm lett.

Koltay Gábor szerint a mezőny nagyon sok profi színvonalú filmet tartalmaz, melyek megérdemelnék, hogy minél szélesebb körben közkinccsé váljanak. András Ferenc is ezt a véleményt erősítette: Szombathelyen egyetlen olyan filmet sem látott, amely gyenge lett volna, számos alkotás bármelyik filmfesztiválon megállná a helyét.