Elégedett az első próbával Pápai Joci

 

Túl van az Eurovíziós Dalfesztivál első próbáján Pápai Joci. A Magyarországot képviselő énekes számára szinte már rutinnak számít a menetrend, hiszen 2017-ben is ő képviselte hazánkat a megméretésen.

„Sokkal több dolgot észre tudtam most venni, mint két évvel ezelőtt, akkor jóval zaklatottabb állapotban érkeztem a versenyre. Nyugodtnak és összeszedettnek érzem magam. Az első próba fontos része a felkészülésnek. Minden jól ment, a fülmonitorokat remekül beállítottuk, háromszor elénekeltem a dalt, és apró változtatásokat eszközöltünk” – mesélte Joci, akit a műsorkészítők és az újságírók egyaránt örömmel fogadtak „Sok ismerőst látok, megmaradt köztünk a két éve kialakult jó kapcsolat, jó velük újra találkozni” – mondta.

Pápai Joci (Fotó: MTVA)

Pápai Joci (Fotó: MTVA)

Az eurovíziós fellépők szervezett utazás keretében ellátogattak Jeruzsálembe, amely Pápai Joci régi vágya volt.

„Nagyon közel kerültem Jeruzsálemben Istenhez. Amit itt magamba szívtam, nagyon sok erőt ad majd a színpadon. Úgy érzem, hogy ki tudok zárni minden zavaró tényezőt. Olyan élményekkel gazdagodtam, amelyekre mindig is vágytam. Egy biztos, a családomat is el kell hoznom ide. Megkóstoltuk a helyi ételeket is: elvittek minket a jeruzsálemi piacra, ahol hat különböző helyen kínáltak minket helyi fogásokkal” – mesélte Joci.

Az izraeli út eddigi napjairól videó is készült, amit ide kattintva lehet megtekinteni. Az énekesre sok munka vár még a versenyig, a következő próbát csütörtökön tartják. Pápai Jocinak a május 14-i elődöntőben szoríthatunk, ahol 7-ként lép színpadra.

A Duna Televízió a felkészülés és az Eurovíziós Dalfesztivál minden részletét elhozza nézőinek.

A május 14-i és 16-i elődöntők, illetve a 18-i döntő 21 órás kezdése előtt 20.30-tól a Hangolódjunk az Eurovízióra című felvezető műsort sugározza a csatorna, amelyben a nézők nyomon követhetik Pápai Joci útját A Dal 2019 döntőjétől az Eurovíziós Dalfesztivál színpadáig, ízelítőt kapnak az énekes elődöntő előtti napjaiból és megismerkedhetnek a többi ország versenyzőivel és produkcióival is, Forró Bence műsorvezetésével.