A magyar költészet napja a közmédiában

 

Csütörtökön, április 11-én kiemelt figyelem irányul a magyar lírára a közmédiában is. 1964 óta minden évben ezen a napon, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját, amikor a verseké a főszerep.

A Duna Televízió és a Duna World a műsorok között versekkel készül Vers Mindenkinek címmel, illetve a Duna Televízió emblematikus műsoraiban is foglalkozik a jeles nappal. A Család-barát című magazinműsorban többek között Lackfi Jánossal beszélgetnek versekről, irodalomról, illetve Bánki Beni, népszerű influencer, magyar nyelv és irodalom szakos egyetemista bevezeti a nézőket a slam poetry világába. Továbbá szó lesz a gyógyító írásról, valamint Lutter Imre, Radnóti-díjas előadóművész egyéni versmondás világrekord kísérletének helyszínéről is jelentkeznek.

A Ridikül című talkshowban az Ady-emlékév kapcsán többek között szó esik a Petőfi Irodalmi Múzeum A föltámadás szomorúsága című kiállításról, illetve az Ady temetéséről készült Híradó anyag – a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Filmarchívum által – felújított változatáról. Az adásban Ady versek is elhangzanak Csuja Imre előadásában, illetve Novák János és Bornai Szilveszter megzenésített Ady verseket adnak elő.

Az M5 kulturális csatorna egész nap tudósít a 9-ik alkalommal megrendezett Versmaratonról, amelynek az idei évben a Petőfi Irodalmi Múzeum ad otthont. A Kult’30 című magazinműsor tematikus adással készül a jeles napra, szó lesz a Versmaratonról, kapcsolják Tatabányát, ahol Lackfi Jánossal találkozhatnak a nézők, illetve szó esik majd a HangHordozókról, a Versmaraton kísérőrendezvényéről. Este a 21 órakor kezdődő Ez itt a kérdés…-ben is a költészeté lesz a főszerep, többek között L. Simon László, Tóth Krisztina, Király Levente, Kukorelly Endre, Petőcz András, valamint Tóth Erzsébet szólal meg a témában. A csatorna nézői 19.25-től a Magyar Média Mecenatúra támogatásával készült Csillághálóban II. – Emlékek szerelemről és barátságról Pilinszky János univerzumában című dokumentumfilmet, illetve 22.50-től az Örkény Színház 2017-es Aranyozás című előadását láthatják.

Az M5 internetes stábja is járja a fővárost a nap folyamán Galán Angélával és Facebook bejelentkezésekben számol be a legizgalmasabb költészet napi megmozdulásokról. A fővárosi programokon túl külhoni helyszínekről, Erdélyből, Délvidékről, és a Felvidékről is jelentkezik a csatorna Facebook oldala.

A Kossuth Rádió is tematikus nappal várja a hallgatókat a magyar költészet napja alkalmából. Idén kilencedik alkalommal kíséri végig a rádió a Versmaratont, többször kapcsol élőben a helyszínre, a Petőfi Irodalmi Múzeumba. A Napközben című műsorban versek, beszélgetések, helyszíni riportok várhatóak, majd délután 14.00 órától élő közvetítés lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumból. A csatorna Jó napot, Magyarország! című műsora, illetve kulturális műsorai, a Kultúrpercek, a Kalendárium, illetve hétvégén az Irodalmi újság is beszámolnak a magyar költészet napjának eseményeiről. Április 11-én negyven-ötven költő olvassa fel verseit stúdiókörülmények között, amely lehetőséget ad a Kossuth Rádió verstárának bővítésére és a következő hetekben hallhatók lesznek ezek a versek a Vers napról napra című műsorban.

A Bartók Rádió Muzsikáló reggel című műsorában a versek mellett Szentmártoni János költővel, a Magyar Írószövetség elnökével, a Versmaraton egyik szervezőjével beszélgetnek. A Dankó Rádió pedig a Jó reggelt kívánok! című műsorban emlékezik meg a jeles napról.

A műsorokat az interneten keresztül is követhetik, illetve azok korlátozott ideig visszanézhetőek a www.mediaklikk.hu oldalon.