Ötven éve sugározta első színes adását a Magyar Televízió

 

A New York-i CBS stúdiójából 1940-ben továbbítottak először elektronikus eszközökkel színes televíziós képet, a magyar származású Peter Carl Goldmark által kifejlesztett, 343 képsorral működő eljárással. A magyarországi televíziózásban jóval tovább, egészen 1969. április 5-ig kellett várni az első színes – még kísérleti – adásra. Azaz éppen ötvenéves a magyarországi színes televíziós sugárzás. A Magyar Posta bélyeget adott ki a jubileumra.

Az ötvenes években indult el a televíziózás Magyarországon, és – ahogy más országokban is – néhány évtized alatt itt is a legnépszerűbb szabadidős tevékenységgé vált. Noha kisebb lemaradással zárkóztunk fel a színes technika terén a nálunk fejlettebb országokhoz, a színes rögzítési technika – természetesen – jóval megelőzte a sugárzási feltételek kiépítését, már korábban is készültek színes felvételek. Ezek közül az első 1966-ban, Bartók Béla A csodálatos mandarin című balettjéről, majd 1967-ben leforgatták az első színes tévéfilmet is Fekete István A koppányi aga testamentuma című regényéből.

Adótorony, majd adás

A Televízió adótornya a Széchenyi-hegyen (Fotó:  MTI/Lajos György,1960)

A Magyar Televízió adótornya a Széchenyi-hegyen (Fotó:
MTI/Lajos György,1960)

Átadták 1969. március 21-én az első magyar színes televízió-adóberendezést a Széchenyi-hegyen, majd április 5-én sugározták az első élő színes televízióadást, amelynek rendezője Horváth Ádám, szerkesztője Tóth Erika, vezető operatőre Nagy József, gyártásvezetője Kerpel Ágnes, műszaki vezetője Forgóné Végh Éva volt. A kiszolgáló személyzet ekkor még nehéz és szűkös körülmények között dolgozott, a produkciók nagy része a filmgyári műtermekben készült.

A színes műszaki kísérleti adás – ez derül ki a korabeli Rádió és Televízió Újság beszámolójából – délelőtt 11 órakor kezdődött, azt a televízió székházából több hazai és külföldi prominens személyiség kísérte figyelemmel, köztük azon vállalatok vezetői is – posta, MRT –, akik a technikai kiépítésben részt vettek. Tömpe István, az MRT elnöke ünnepélyes beszédében kiemelte: a színes technológia, amelynek elsajátítása Magyarországon is megkezdődött, „népünk javát szolgálja, műszaki, kulturális fejlődésünk egyik tényezője”.

A lap arról is beszámolt, hogy a kísérleti adás teljes sikerrel járt.

Orion Colorion

A hazai cégek az 1960-as évek első felében még nem gyártottak színes tévét, aki hozzájutott, az francia importból származó készülékkel tudta venni az adást. Ám a színes sugárzás évében, 1969-ben megjelent az első hazai színes készülék, az Orion Colorion, ám az még megfizethetetlen volt egy átlagos magyar család számára. A komolyabb áttörést az Orion Munkácsy Color 1974-es és a Videoton Color Star 1977-es megjelenése hozta – immár évekkel a színes adások sugárzása után. 1980-ra már közel 50 ezer színes televízió működött a hazai háztartásokban, és évről évre tovább nőtt az eladott színes készülékek száma.

A Color Star nevű, szovjet együttműködéssel gyártott színes tévékészülékeket állítják be a műszerészek a székesfehérvári Videoton Rádió- és Televíziógyárban. (Fotó: MTI/Kovács Sándor, 1974)

A Color Star típusú szovjet együttműködéssel gyártott színes tévékészülékeket állítják be a műszerészek a székesfehérvári Videoton Rádió- és Televíziógyárban
(Fotó: MTI/Kovács Sándor, 1974)

Nem volt megállás

Az első színes kísérleti adást követő évben, 1970-ben volt az első színes helyszíni adás, mégpedig az április 4-i díszszemle. Az előfizetők száma az év augusztusára elérte az 1,7 milliót, átlagosan tehát minden második családnak volt már tévéje.

A székesfehérvári VIDEOTON Rádió- és Televízió Gyárban elkészült a modul-rendszerű televízió színes változata, a Super Color tévé készülék.  (Fotó: MTI/Tóth Gyula,1979)

A székesfehérvári Videoton Rádió- és Televízió Gyárban elkészült a modulrendszerű televízió színes változata, a Super Color tévékészülék
(Fotó: MTI/Tóth Gyula,1979)

Heti két-három alkalommal 1971-ben már rendszeresek voltak a 2. műsor – a „színes adó” – adásai, részben színes programokkal. Színesben sugározták 1980-tól a híradásokat, az ilyen műsorok aránya az összes műsor több mint fele volt. Az 1997-ben indult kereskedelmi tévék a közszolgálati adókkal együtt már szinte kizárólag színes technikával dolgoztak.

Bélyeget adtak ki a jubileumra

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával emlékezik meg a Magyar Televízió 50 éves színes kísérleti adásáról. A bélyeg 150 ezer példányban, ifj. Szunyoghy András grafikusművész tervei alapján készült az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben. A bélyegen a Széchenyi-hegyi adótorony stilizált képe látható, az adásszórás szimbolikus sugaraiban a színes monoszkóp tűnik fel. A borítékon a cím olvasható, mely alatt a színskála jelenik meg. A bélyegző egy régi típusú, antennás televíziókészüléket ábrázol.

56280006_2366328840044183_133528140935856128_n

A képekre kattintva az MTVA Sajtó- és Fotóarchívum oldalán is elérhetők a fotók, további információkkal és a tartalomhoz kötődő kreatív funkciókkal.