Két új műsorral jelentkezett 2019-ben a Bartók Rádió

 

A vasárnaponként hallható Régizenei kalandozások és a Varázsbolt című új műsorokkal jelentkezett 2019-ben a Bartók Rádió. „Nagy öröm egy rádió életében, ha két új műsorral kezdheti az új évet” – hangsúlyozta Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója az MTI-nek.

Elmondta: a vasárnaponként 18.30-tól hallható Régizenei kalandozások állandó házigazdája Vashegyi György karmester, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus művészeti vezetője, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, a régizene elismert szakértője, aki minden alkalommal meghív egy-egy muzsikus vendéget az egyórás magazinműsorba. A most vasárnapi adásban Gyöngyösi Levente zeneszerzővel beszélget majd – fűzte hozzá a csatornaigazgató.

Monteverdi, Schütz, Lully, Purcell, Bach, Vivaldi, Rameau, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert és Mendelssohn művei mellett bemutatnak kevésbé ismert, akár mára el is felejtett, de kiemelkedő szerzők remekműveit, évszázadok óta elő nem adott különlegességeket is. A sok zenei illusztrációval fűszerezett műsorban Vashegyi György és vendége többek között az adott zenemű keletkezéséről, annak zenei és szellemi hátteréről, felépítéséről, a zeneszerzőről, a korról, a bemutató körülményeiről és előadóiról is beszélget majd. A műsor szerkesztője Kecskés Barbara.

Bősze Ádám 10.30-tól hallható Varázsbolt című műsora a zenéhez, aktív muzsikáláshoz szükséges, de sokak által nem ismert tárgy, fogalom, téma múltját, adott esetben jelenét mutatja be sok megszólalóval és sok zenével illusztrálva. Szó lesz egyebek mellett a hangvilláról, a metronómról, Kempelen beszélő gépéről, az abszolút hallásról, a tubákos szelencéről, különleges hangszerekről, de felidézi a műsor azt is, hogy a közönség hogyan viselkedett régen operaelőadás közben. A vidám hangvételű, szórakoztató ismeretterjesztő komolyzenei magazinműsor eheti adásának témája a libabőr, mint jelenség lesz – mondta el Devich Márton, hozzátéve: a műsor podcaston is meghallgatható.

A csatorna éves terveiről elmondta: idén lenne 50 éves a Ki nyer ma? című vetélkedő, s ennek apropóján tematikus napot terveznek, amelyen reggeltől estig folyamatosan játékokkal és sok-sok muzsikával várják a hallgatókat.

Bartók Béla születésnapja alkalmából idén is megrendezik a Bartók Rádió napját március 23-án a Márványteremben és a 6-os stúdióban, valamint a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek napját szeptemberben, amely egy egész napos élő hangversenyfolyam lesz. Készülnek a Zeneakadémián zajló Bartók Világverseny és Fesztivál, valamint a Bayreuthi Ünnepi Játékok közvetítésére, folytatódik a zenei lektorátus által elfogadott kortárs zenei művek úgynevezett Z-felvételeinek elkészítése és a Márványtermi stúdiókoncertek sorozata is.

Devich Márton kiemelte: a Bartók Rádiónak minden rangos zenekarral és intézménnyel jó az együttműködése, így számos hangverseny élő közvetítése várható ebben az évben is.