Pénzjutalmat kaptak városuktól a Páva debreceni szereplői

 

A debreceni önkormányzat pénzjutalomban részesítette a Fölszállott a páva döntőjében szereplő debreceni résztvevőket – olvasható Papp László polgármester Facebook bejegyzésében.

A péntek esti Fölszállott a páva döntőjében Debrecen volt az egyetlen város a Kárpát-medencében, amely három kategóriában is képviseltette magát – írta Papp László, aki gratulált a tehetségkutatóban szereplő debreceni táncosoknak, énekeseknek.

A debreceni Hajdú Táncegyüttes mellett a Pendely Énekegyüttes jutott a döntőbe, valamint Majer Tamás szólótáncosként vett részt a mezőnyben.

„Bár az első helyet a nézők szavazatai alapján nem a debreceniek szerezték meg, de nekünk mégis ők a legjobbak” – írta a polgármester. Ezért az önkormányzat 2-2 millió forintos díjat adományoz a Hajdú Táncegyüttesnek valamint a Pendely Énekegyüttesnek, és egymillió forintos díjat Majer Tamásnak – írta.