Jónak lenni jó! – Hatalmas összefogás valósult meg

 

Több mint 131 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! című egész napos jótékonysági műsorában, amely az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek és fiatalok támogatására, táboroztatásának segítésére gyűjtött.

Vasárnap reggel kezdődött a Jónak lenni jó!, a közmédia jótékonysági műsora, a felajánlásokat késő estig várták. Idén több szervezetnek, köztük az Erzsébet Alapítványnak gyűjtött a közmédia, hogy még több cukorbeteg gyereket tudjanak táboroztatni. A 13 630-as adományvonalon minden hívás 250 forintot jelentett.

Pontban 9 órakor kezdődött a Jónak lenni jó! idei műsora a Dunán. Novodomszky Éva köszöntötte a nézőket. Az adományok összege már ekkor, az adás első perceiben meghaladta a 15 millió forintot, majd folyamatosan gyarapodott, és vasárnap délutánra elérte az 50 milliót.


A telefonos központban égtek a vonalak, egymás után futottak be a hívások. Miskolctól Nagykanizsáig, Sepsiszentgyörgytől Washingtonig, rengeteg helyről érkeztek adományok.

Nemcsak a stúdióban zajlott a műsor, a közmédia munkatársai az ország több pontjáról, valamint külföldről is többször bejelentkeztek. Dióssy Klári a fővárosból, Béli Ádám Győrből, Cser Attila pedig Finnországból tudósított, és hívta fel a figyelmet a gyermekkori diabéteszre.

Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek, fiatalok száma mintegy négy ezerre tehető Magyarországon, nekik gyűjtött idén a közmédia, táboroztatásukra, hogy közülük is minél többen nyaralhassanak Erzsébet-táborokban.

Segíteni többféle módon lehetett, a 13 630-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 250 forinttal, és a felajánlott tárgyak megvásárlásával, ezek a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon találhatók meg.

A közmédia idei adománygyűjtő akciója már a hetedik ilyen kampány. Siklósi Beatrix, az M5 csatorna igazgatója azt mondta: idén is hatalmas összefogás valósult meg, és ez az igazi érték, ami nem forintosítható.

Egy névtelen adakozó 6 millió forinttal, a TakarékBank 5 millió forinttal, a Mészáros-csoport 20 millió forinttal járult hozzá a jótékonysági kezdeményezéshez. A licitre bocsátott tárgyak összesen 2 millió 770 ezer forintért keltek el. Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az adásban azt hangsúlyozta, hogy adni mindig jobb, mint kapni, s nagy örömnek nevezte, hogy ez a nap ilyen sikeresen zárult.

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány főtitkára kiemelte: alapítványuk nagy figyelmet fordít a táborozók biztonságára, s minden diabéteszes gyermeknek lehetővé teszik, hogy részt vehessen a programokban. Felidézte, hogy idén Zánkán már nyaraltak diabéteszes gyermekek, de az adomány segítségével új rendszert valósítanak meg szakmai partnereik segítségével a cukorbetegségben szenvedő gyermekek még fokozottabb biztonsága érdekében.

A jótékonysági akcióba, amely a Duna Televízióban, a Duna World csatornán és az M5 kulturális csatornán volt látható, a Magyar Diabetes Társaság, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért és a Sportos Cukorbetegekért Egyesület is bekapcsolódott.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap jótékonysági kampánya, a Jónak lenni jó! 2012-ben a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára, 2013-ban a Katolikus Karitász részére, 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet számára, 2015-ben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak, 2016-ban a Magyar Református Szeretetszolgálat számára, tavaly pedig a Máltai Szeretetszolgálat javára szervezett adománygyűjtést