Angol nyelvterületen mutatkozik be a Virtuózok

 

A nemzetközi piacon is hódít a Virtuózok; a magyar komolyzenei tehetségkutató újabb befektetőkkel gyarapodott, hamarosan pedig az amerikai és az angol nézők is megismerkedhetnek országuk legfiatalabb komolyzenei tehetségeivel – hangzott el az M5 csatorna csütörtöki Kulturális Híradójában.

Két nemzetközileg is ismert befektető csatlakozik a Virtuózok stábjához. A komolyzenei tehetségkutató a nemzetközi piacon egyre nagyobb eredményeket ér el, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság után több ázsiai ország is érdeklődik a magyar műsor iránt – közölték.

Peller Mariann, a Virtuózok alapítója, a Virtuosos Holding Ltd. vezérigazgatója elmondta: az a céljuk, hogy megtalálják azt a 2-3 nagy tehetséget – akiket Magyarországon is megtaláltak – a világ többi országában. „Ez tíz országban harminc, húsz országban hatvan, harminc országban kilencven tehetség. Azt gondolom, hogy ezek a nagy célok” – fogalmazott.

A tehetségkutató megjelenését külföldön a magyar műsorhoz hasonlóan, de az adott országok kultúrájára szabva szeretnék kialakítani. Peter Draper, a Virtuosos Holding Ltd. alelnöke elmondta: lehet, hogy nem pontosan ugyanaz a műsor lesz, de meglesznek benne az eredeti műsorhoz hasonló összetevők. „Elvinni innen olyan helyekre, mint Kína, az Egyesült Királyság vagy az Egyesült Államok, elképesztő lenne” – tette hozzá.

Bárdossy Mária de Weisz magyar származású venezuelai üzletasszony és Latin-Amerika szerte ismert filantróp is befektetőként csatlakozott a Virtuózok csapatához, Dél-Amerikában szeretné népszerűsíteni a komolyzenei versenyt. Mint kiemelte, szegény országokról van szó, amelyeknek sokat kell segíteni, de rengeteg a tehetség, és boldog lenne, ha őket is segíthetné.

A közelmúltban a világhírű operaénekes, Plácido Domingo, valamint az amerikai showman, James Corden is meghatározó tagja lett a Virtuózok csapatának, így a jövőben az amerikai, illetve angol televíziók nézői is megismerkedhetnek a komolyzene legfiatalabb képviselőivel.