A tévéműsorok többségénél teljesült a médiatörvényben előírt akadálymentesítés

 

A tévéműsorok túlnyomó többségénél teljesült a médiatörvényben előírt akadálymentesítés – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2017 második félévben végzett vizsgálata.

Az NMHH Kommunikációs Igazgatóság közleménye szerint a hatóság azt vizsgálta, hogy a hét országos közszolgálati és a két nagy kereskedelmi televízió műsorszámai mennyire voltak befogadhatók a hallássérült nézők számára.

Az eredmény szerint a több mint ötezer vizsgált műsorórában a kínált műsorok hozzávetőleg 83 százaléka elérhető volt a hallássérültek számára, ez a közszolgálati televíziók esetében 86,2, míg a kereskedelmi televíziók esetében 71,3 százalék volt. A segédlettel kötelezően ellátandó műsoridő 99,9 százalékában valóban teljesült az akadálymentesítés, az M1, az M3 és az M4 esetében maradéktalanul – olvasható a közleményben.

A szolgáltatók elsősorban – 99,6 százalékban – feliratot alkalmaztak, a jelnyelvi tolmáccsal ellátott műsorszámok aránya minimális, 0,4 százalék volt. Minden magyar nyelvű zenei és sportprogram, illetve élő műsor hozzáférhetővé vált, de anomáliák – felirathiány, tartalmi vagy időbeli pontatlanság – továbbra is előfordultak minden vizsgált médiumnál.

A hatóság emlékeztetett, hogy a médiatörvény a közérdekű közlemények, a politikai reklámok, a hírműsorszámok – beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést is –, a politikai tájékoztató műsorszámok, a fogyatékos személyekről és esélyegyenlőségről szóló műsorszámok, a filmek, a játékok és a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámok esetében írja elő azok magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással történő elérhetővé tételét.

Az ellenőrzött napokon észlelt jogszabálysértések miatt a hatóság tizennégy esetben indított eljárást, illetve szabott ki bírságot összesen 13 millió forint értékben – közölte az NMHH.