A hangmérnöki munkával ismerkedett egy látássérült fiatal a közrádiónál

 

Ezekben a napokban kerül sor a „Neked munka, nekem álom” elnevezésű idei programsorozatra, amelyben kétszázhúsz fogyatékkal élő ember vesz részt országszerte. Van olyan résztvevő, aki cukrászdába, virágboltba vagy könyvkötészetbe látogat el, más a logisztika, a webdesign vagy a divattervezés világába nyer bepillantást – vagy éppen a közrádió kulisszatitkaival ismerkedhet, ahogyan az a látássérült fiatalember is tette hétfőn.

Az évek óta működő „Neked munka, nekem álom” elnevezésű programsorozatban fogyatékkal élő emberek, fogyatékos fiatalok tölthetnek el egy-egy napot egy számukra érdekes, maguk által választott munkahelyen, munkakörben.

Az idén állami és önkormányzati tulajdonban lévő fővárosi foglalkoztatók is bekapcsolódtak a programba, így a BKV, a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Kossuth Rádió és az Országos Meteorológiai Szolgálat is fogadott résztvevőket.

Az MTVA Budapesti, Kunigunda utcai székházában hétfőn fogadták a 21 esztendős, látássérült Dávid Ádámot, aki a rádiózás technikai részletei és hangmérnöki munka iránt érdeklődik. Ádám – derül ki a vele forgatott beszélgetésből – hobbija a vágás és a rádiózás. Az iskolarádiónál tevékenykedik és van egy online rádiója is, két „munkatárssal” – ahogy fogalmaz: egy laptoppal és egy jó baráttal.

Dávid Ádám a tanulmányait egyelőre más irányban végzi, de szeretne idővel a rádiós szakma közelében elhelyezkedni. A Kossuth Rádiónál töltött néhány óra után azt mondta: izgatott volt, de nagyon jól érezte magát.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára korábban kiemelte, a társadalmi integráció egyik legfontosabb színtere a munkaerőpiac, ezért meg kell adni a lehetőséget a fogyatékkal élő embereknek arra, hogy megmutathassák, ők is képesek értékteremtő munkára és a nemzet erőforrásai lehetnek.

Hozzáfűzte: az olyan programok, mint a Neked munka, nekem álom! egyszerre jelentenek esélyt a munkaerőpiaci és társadalmi integrációra, ugyanakkor esélyt adnak a társadalmi szemléletváltozásra is.

A Neked munka, nekem álom program keretében a Salva Vita Alapítvány Budapesten, míg vidéki civil szervezetek vidéken biztosítanak lehetőséget fogyatékkal élő emberek és munkáltatók bekapcsolódásra. Bővebb információ itt érhető el.