"Fonalat kötött a szívemre a népzene" - Szabó Balázs a Fölszállott a Pávában

 

A második élő elődöntőben Szabó Balázs most nem saját bandájával, hanem a moldvai csángó zenét játszó Tázló együttessel lép színpadra.

A Tázló együttes moldvai csángó zenét játszik, hosszú évek óta mutatják meg koncertjeiken és a táncházakban a műfaj kedvelőinek ezt a zenét. Most, a Fölszállott a páva második élő elődöntőjében Szabó Balázzsal együtt zenélnek.

“Az én első népzenei találkozásom egyáltalán nem a zenéhez köthető – mesélte Balázs. Egy filmes táborban voltam akkori barátaimmal, és egy hosszúra nyúlt nap után, estefelé népzenészek jelentek meg. A diófa alól hallgattuk a muzsikájukat, ott ütött szöget a fejembe és kötött valamiféle fonalat a szívemre a népzene. Nagyon jó érzés volt együtt próbálni a Tázló együttessel, már ezek a próbák is leradírozták azokat az éveket, amelyek köztünk álltak. Izgalmas és jó próbafolyamat részesei voltunk és remek érzés együtt állni a színpadon is.”

S hogy mit mondott még Szabó Balázs? A videó elindításával azt is megtudhatják. És ne feledjék ma este, azaz november 24-én pénteken, 20.25-től a Dunán a Fölszállott a páva második élő elődöntőjét megnézni!