Tizenhét bemutatóval készül a jövő évadra a Miskolci Nemzeti Színház

 

Tizenhét bemutatóval készül 196. évadjára az ország legrégebbi kőszínháza, a Miskolci Nemzeti Színház, amely a hagyományokhoz híven idén is zenés rendezvénnyel hirdette meg 2019-2020-as szezonját a színházban és az épület előtti területen vasárnap.

Béres Attila igazgató a művészeti tanács tagjaival tartott tájékoztatón elmondta: minden színházban, így Miskolcon is az első a néző. Tizenhét bemutatót terveznek a következő szezonban, lesz mese a legkisebbeknek, ifjúsági darab, opera, musical, vígjáték, tantermi előadás, dráma, kortárs és klasszikus színmű, valamint táncszínházi előadás is.

Mint fogalmazott, legfőbb törekvésük, hogy a nézők megtalálják azokat az előadásokat, amelyek számukra a legkedvesebbek.

A Miskolci Nemzeti Színház az ősszel kezdődő új évadban a  nagyszínházban mutatja be Lehár Ferenc Luxemburg grófja című operettjét, Moliere Don Juanját, a Hegedűs a háztetőn című musicalt, Verdi Don Carlos című operáját és a Szerelmes Shakespeare című Oscar-díjas film színpadi változatát.

A Kamaraszínházban kerül színpadra Hunyadi Sándor Feketeszárú cseresznye című darabja, A legkisebb boszorkány című Lázár Ervin-meséből készült zenés mesejáték, Graham Lineham Betörő az albérlőm című komédiája, Dosztojevszkij Ördögök című drámája és egy kortárs magyar vígjáték, Mohácsi Istvántól a Francia rúdugrás.

Szintén a Kamaraszínházban láthatják a nézők a Miskolci Balett új előadásait: az Üvöltő szeleket, a Gépnarancsot és az Arany János népmese-feldolgozása alapján készülő Rózsa és Ibolya című mesebalettet.

A Játékszínben mutatják be az ősszel kezdődő új évadban Edward Albee Nem félünk a farkastól című darabját, Ibsen Vadkacsáját és  Anders Thomas Jensen Ádám almái című 2005-ös filmjének színpadi változatát.

Középiskolákba ellátogató tantermi előadás-sorozatát Sényi Fanni M.A. naplója című darabjával folytatja a jövő évadban a teátrum.

A Miskolci Nemzeti Színház bemutatóinak rendezői között lesz Szőcs Artur, Keszég László, Rusznyák Gábor, Szabó Máté és Béres Attila is.