Új művészekkel kezdődik az évad a Szegedi Nemzeti Színházban

 

Tizenkét új művész mutatkozik be a Szegedi Nemzeti Színház előadásaiban. Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka lesz az első bemutató.

A Szegedi Nemzeti Színházban a jövő héten indul el a bérletek értékesítése – hangzott le az M1 péntek délelőtti műsorában.

Barnák László színész-rendező, a Szegedi Nemzeti Színház új főigazgatója felidézte, hogy annak idején az Újszínházban kezdte pályafutását stúdiósként, majd rendezőasszisztensként dolgozott mielőtt bekerült a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol színész szakon végzett. Egy évtizede dolgozik a Szegedi Nemzeti Színházban. Az elmúlt években társulati munkája mellett rendezőként és színészként három, osztálytermi körülmények közé szánt előadást hozott létre szegedi középiskolákban, emellett együtt dolgozott a Szegedi Tudományegyetemmel és más kulturális intézményekkel is. „Ebből adódik az a rálátás Szeged kulturális életére, amelyre a pályázatban is hivatkoztam” – mondta.

A Szegedi Nemzeti Színház épülete (Fotó: MTI)

A Szegedi Nemzeti Színház (Fotó: MTI)

Barnák László színész, rendező, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója a színház épületében (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

Barnák László színész, rendező, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

A főigazgató pályázatában azt írta: a színháznak a lehető legfrissebben kell reagálni a jelenre. „Ez a gondolat lesz a meghatározója a színház megváltozott arculatának, műsorpolitikájának” – hangsúlyozta a főigazgató, és hozzátette, hogy célja nyitni a közönség és a közösség felé, olyan új utakat keresni, amelyek eddig nem voltak jelen a színház életében.

Beszámolt arról is, hogy jövő héten indul el a bérletek értékesítése a teátrumban. A színház első bemutatója Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka lesz az új tagozatvezető, Horgas Ádám rendezésében. A Kisszínházban az évad Örkény István Tótékjával kezdődik.

Horgas Ádám főrendező a műsorban arról beszélt, hogy az új főigazgatóval közösen kialakított értékrend alapján hívnak alkotótársakat, rendezőket, színészeket a színházba. „Azt reméljük nagyon pezsgő színházi élet lesz Szegeden” – tette hozzá.