Százhuszonöt éve töretlen a Diótörő népszerűsége

 

Százhuszonöt éve, 1892. december 18-án mutatták be először a szentpétervári Mariinszkij Színházban (a szovjet időkben Kirov Balett) Pjotr Iljics Csajkovszkij balettjét, a Diótörőt, amely azóta a világ balettszínpadainak elmaradhatatlan karácsonyi programja.

A Diótörő Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó balettje, egyben utolsó színpadi műve. A történet alapjául E. T. A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály című meséje szolgált. Ivan Vszevolozsszkij, a Cári Színházak főigazgatója Marius Petipa koreográfussal olyan balettet szeretett volna rendeztetni, amely minden addigit felülmúl. Mivel kiváló jelmeztervező volt, pompázatos jelmezeket kívánt felvonultatni.

A Hoffmann-mese Alexander Dumas által átírt változatát adta oda Petipának; már a francia író sem követte híven az eredeti történetet, de Petipa még inkább eltért tőle. Két képre osztotta a balettet, az első a karácsonyest, de a másodikban – máshogyan szőve a mese fonalát – a helyszín Cukorország lett. Csajkovszkij nem túlságosan nagy lelkesedéssel állt neki a mű megzenésítéséhez, attól tartott, hogy a pazar díszletek és jelmezek, amelyeket a főigazgató elképzelt, veszélyeztetik a zene átélését.

Szovjetunió, 1880-as évek Pjotr Iljics Csajkovszkij orosz zeneszerző portréja. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. (MTI/CP)

Pjotr Iljics Csajkovszkij orosz zeneszerző portréja az 1880-as évekből (MTI/CP)

Ugyanakkor elég érdekesnek találta a mesetémát, ezért elfogadta a felkérést. Rövid idő alatt, 1892 elejére elkészült a zenével. A balettből egy kivonatot, a Diótörő-szvitet már március 7-én bemutatták egy szentpétervári koncerten. A hangszerelés érdekessége, hogy cselesztát is alkalmazott. A teljes mű bemutatójára 1892. december 18-án került sor a Mariinszkij Színházban.

Budapest, 1950. február 19. Pjotr Iljics Csajkovszkij Diótörő című, háromfelvonásos mesebalettjének színpadi jelenete a Magyar Állami Operaházban. A művet 1950. február 19-én mutatták be Oláh Gusztáv jelmez- és díszletterve alapján, Vaszilij Ivanovics Vajnonen koreográfiájával és rendezésében. A karmester Kenessey Jenő volt. A felvétel készítésének pontos ideje bizonytalan. MTI Fotó/Magyar Fotó: Várkonyi László

Pjotr Iljics Csajkovszkij Diótörő című, háromfelvonásos mesebalettjének színpadi jelenete a Magyar Állami Operaházban. A művet 1950. február 19-én mutatták be Oláh Gusztáv jelmez- és díszletterve alapján, Vaszilij Ivanovics Vajnonen koreográfiájával és rendezésében. A karmester Kenessey Jenő volt (MTI-fotó/Magyar Fotó: Várkonyi László)

Eleinte egy kivétellel csak gyermekek táncolták a mesebalettet

A Diótörő első, Petipa által tervezett változatában a színen cukrok, karamellek, marcipánok, mézeskalácsok és egyéb édességek voltak láthatók, amikor felgördült a függöny. Csajkovszkij zsenialitása kellett ahhoz, hogy a figurákhoz ne szirupos, hanem költészettel teli zene szülessen. Az első koreográfiában egy kivétellel gyerekek táncolták a mesebalettet.

Budapest, 1950. február 19. Ősi János (Diótörő herceg) és Lakatos Gabriella (Mária hercegnő) táncművészek Pjotr Iljics Csajkovszkij A diótörő című, háromfelvonásos mesebalettjének szereplői. A művet 1950. február 19-én mutatták be a Magyar Állami Operaházban Oláh Gusztáv jelmez- és díszletterve alapján, Vaszilij Ivanovics Vajnonen koreográfiájával és rendezésében. A karmester Kenessey Jenő volt. A műtermi felvétel készítésének pontos ideje bizonytalan. MTI Fotó/Magyar Fotó: Várkonyi László

Ősi János (Diótörő herceg) és Lakatos Gabriella (Mária hercegnő) táncművészek az 1950-ben bemutatott darabból (MTI-fotó/Magyar Fotó: Várkonyi László)

1919-ben Alekszandr Gorszkij újította fel a darabot, ő szőtte bele a történetbe a szerelmi szálat, Mária hercegnő és a Herceg szerepét felnőtt táncosokra osztotta, és az ő újítása az is, hogy a darab végén kiderül: a mese Marika álma volt. A történet új mozzanatait később tévesen a darabot világhírűvé tevő Vaszilij Vajnonennek tulajdonították, aki csaknem fél évszázaddal az ősbemutató után, 1934-ben alkotta meg az új Diótörőt.

Budapest, 2006. december 23. A hópihék tánca Csajkovszkij Diótörő című táncjátékban, amit a Magyar Állami Operaház balettkara és a moszkvai Bolsoj Színház szólistái adtak elő december 22-én a Papp László Sportarénában. A táncművet Vaszilij Vajnonen koreográfiájával Keveházi Gábor rendezte. MTI Fotó: Beliczay László

A hópihék tánca a táncjátékban, amit a Magyar Állami Operaház balettkara és a moszkvai Bolsoj Színház szólistái adtak elő 2006. december 22-én a Papp László Sportarénában. A táncművet Vaszilij Vajnonen koreográfiájával Keveházi Gábor rendezte (MTI-fotó: Beliczay László)

Vajnonen, a Mariinszkij Balett, majd később a Bolsoj Balett koreográfusa indította világ körüli útjára a balettet. Úgy vitte színpadra a művet, hogy a zene mondanivalóját igyekezett híven megjeleníteni a cselekmény eltáncolásával. Az ő változata és azon alapuló kivételes tehetségek – Rudolf Nurejev, George Balanchine – koreográfiái folyamatosan több társulat repertoárján szerepelnek szerte a világon.

Boston, 2006. november 25. A Diótörő és az Egérkirály párviadalát táncolják a Bostoni Balett-társulat tagjai Csajkovszkij A diótörő című balettjének főpróbáján 2006. november 24-én. A társulat immár 39 éve mutatja be az előadást a karácsonyi ünnepek idején. (MTI/EPA/CJ GUNTHER)

A Diótörő és az Egérkirály párviadalát táncolják a Bostoni Balett-társulat tagjai. A társulat a hatvanas évektől mutatja be az előadást a karácsonyi ünnepek idején (Fotó: MTI/EPA/CJ Gunther)

A történet kibontakozása a kislány álmának megelevenedése

A történet Stahlbaum tanácsos házában játszódik karácsony este, a vendégek egyike Drosselmeyer, a család öreg barátja, ő hozza a Diótörő babát, amelyet Stahlbaum kislánya, Marika kap meg. A történet kibontakozása a kislány álma: megelevenednek az izgalmas este szereplői, alakjai. Marika fából faragott Diótörő bábuja gyönyörű hercegként lép elő, aki magával viszi a lányt egy varázslatos utazásra. Indulás előtt azonban meg kell küzdeniük az Egérkirállyal, aki hadsereget küld Marika ellen. A darab végén a kislány felébred, és boldogan öleli magához a Diótörő bábut.

Budapest, 1990. május 21. Csajkovszkij-J. Cranko Diótörő című balettjét adják elő a Stuttgarti Állami Balettiskola növendékei az Állami Balett Intézet növendékeivel adott közös műsorukban a Fővárosi Operettszínházban. MTI Fotó: Földi Imre

A Stuttgarti Állami Balettiskola növendékei az Állami Balettintézet növendékeivel adott közös műsorukban a Fővárosi Operettszínházban 1990-ben (MTI-fotó: Földi Imre)

A Diótörő nyugati stílusú nagypolgári környezetben játszódik, német nevekkel. Mindez nem volt idegen a cári világtól, de a forradalom után sem vetették el, a balett csipkés, könnyed, nagyon is polgári világa kedvelt, támogatott és exportképes műfaj volt a szovjet időkben is.

Filmes, animációs és szatirikus feldolgozása is született

A darabot többször filmre vitték, animációs változata, sőt szatirikus feldolgozása is született, 2010-ben pedig Battle of the Nutcrackers címen versenyt rendeztek a különböző Diótörő-változatokból. A kilencvenes években számos újraértelmezés született. Mark Morris amerikai Hard Nutjától Maurice Béjart rendezéséig, melyben a szexualitás és az anyakapcsolat került középpontba.

Budapest, 2006. december 23. Marianna Rizskina és Andrej Jevdokimov  Csajkovszkij Diótörő című táncjátékban, amit a Magyar Állami Operaház balettkara és a moszkvai Bolsoj Színház szólistái adtak elő december 22-én a Papp László Sportarénában. A táncművet Vaszilij Vajnonen koreográfiájával Keveházi Gábor rendezte. MTI Fotó: Beliczay László

Marianna Rizskina és Andrej Jevdokimov a Diótörőben, amit a Magyar Állami Operaház balettkara és a moszkvai Bolsoj Színház szólistái adtak elő 2006-ban, Budapesten. A táncművet Vaszilij Vajnonen koreográfiájával Keveházi Gábor rendezte (MTI-fotó: Beliczay László)

A Magyar Királyi Operaházban először 1927. december 21-én mutatták be Brada Ede koreográfiájával, ez még a Petipa-féle Diótörő volt. Egészen 1945-ig ezt az inkább táncbetétek sorozatából álló változatot játszották évente egyszer, karácsonyi ajándékként. A Vajnonen koreográfia 1950-ben érkezett Magyarországra, maga a mester és asszisztense tanították be. Ezzel indult meg a nagy klasszikus művek átvétele a magyar balettszínpadon.

Budapest, 1950. február 19. Róna Viktor (k, Misi), Szarvas Mária (b, Marika) és Baross Natália (j, Lujzi) táncművészek Pjotr Iljics Csajkovszkij Diótörő című, háromfelvonásos mesebalettjének szereplői. A művet 1950. február 19-én mutatták be a Magyar Állami Operaházban Oláh Gusztáv jelmez- és díszletterve alapján, Vaszilij Ivanovics Vajnonen koreográfiájával és rendezésében. A karmester Kenessey Jenő volt. A műtermi felvétel készítésének pontos ideje bizonytalan. MTI Fotó/Magyar Fotó: Várkonyi László MTI Fotó: Várkonyi László

Róna Viktor (k, Misi), Szarvas Mária (b, Marika) és Baross Natália (j, Lujzi) táncművészek az 1950-ben színpadra állított Diótörőben. A művet február 19-én mutatták be a Magyar Állami Operaházban Oláh Gusztáv jelmez- és díszletterve alapján, Vaszilij Ivanovics Vajnonen koreográfiájával és rendezésében. A karmester Kenessey Jenő volt (MTI-fotó/Magyar Fotó: Várkonyi László)

Az Operaházban elengedhetetlen része az ünnepi készülődésnek

Csajkovszkij Diótörője évtizedek óta a karácsonyi készülődés elengedhetetlen része az Operaházban vagy az Erkel Színházban. Vaszilij Vajnonen és Oláh Gusztáv díszlet- és jelmeztervező emlékének adózva 2015 karácsonyától a Magyar Nemzeti Balett egy új, a klasszikus balett hagyományait követő, de a 21. század táncművészeti és látványvilágbeli elvárásainak megfelelő előadását láthatja a közönség a kanadai Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreográfiájával.

Budapest, 2015. november 24. Jelenet Csajkovszkij A diótörő című balettjének próbáján az Operaházban 2015. november 24-én. A darabot Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreografálásában november 28-án mutatják be. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Jelenet a Diótörő próbáján az Operaházban 2015. november 24-én. A darabot Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreografálásában november 28-án mutatták be (MTI-fotó: Máthé Zoltán)

A Nemzeti Filharmonikusok műsorán is rendszeresen szerepel a zenemű. Az is hagyomány lett, hogy a történet nem csak balett formájában kerül színre, a Budapest Bábszínház világsikert aratott produkciójának különlegessége, hogy az utóbbi években a Müpában élő zenével élvezheti a közönség. Idén egy Diótörő musicalt is bemutatnak Békéscsabán.

Az idei karácsony Diótörő-meglepetése monumentális díszletekkel és különleges látványvilággal a Papp László Budapest Sportarénában lesz látható ifjabb Harangozó Gyula koreográfiájával, a Győri Balett előadásában. A szólisták a moszkvai Bolsoj Balett művészei lesznek.